Prokofjev: Péter és a farkas – Arthaus Musik
Prokofjev 1936-ban komponált zenés meséje több generáció számára jelentett meghatározó zenei élményt világszerte. Maga a történet sematikus, meseként önmagában aligha állna meg – épp ezért a zenének jelentős szerepe van abban, hogy élettel töltse meg. Képregény feliratára emlékeztetően szűkszavú a szöveg – ezáltal teret ad a fantáziának, hogy ki-ki feldíszíthesse, kiteljesíthesse. Talán ugyanaz a gondolat munkált a szerzőben, mint Eisensteinben,akinek később két korszakalkotó jelentőségű filmjéhez is ő komponálta a zenét. Híres montázs-elméletével Eisenstein azt ismerte fel, hogy az egymást követő képek összhatásából olyan többletjelentés keletkezhet, amelyet egyik kép sem tartalmaz (felfogását az 1+1=3 képlettel szokták jellemezni). Valami hasonlóról van szó a Péter és a farkas esetében is.
Prokofjev művének másik vetületét az adja, hogy jellegzetes hangszerelésének köszönhetően (amellyel egy-egy szereplőhöz egy-egy hangszert/hangszínt társít) a mű a (zene)tanításban is rendkívül hatásosan alkalmazható. Aki hallotta a zenés mesét (és akár csak egyszer is tudatosították benne, hogy melyik szereplő dallamát milyen hangszer játssza), bármilyen zenei környezetben képes lesz felismerni a fuvola (kismadár), oboa (kacsa), klarinét (macska) és fagott (nagyapó) hangját. Péter dallama (hogy ne mondjam: vezérmotívuma) vonósokon csendül fel, a farkast kürtök jelenítik meg, a vadászok lövéseit ütőhangszerek jelképezik.
Didaktikusnak is tarthatnánk, ám a feldolgozás élményszerűsége megsemmisíti az ehhez az értékeléshez tartozó negatív felhangokat (miképp Britten híres Purcell-variációinak értékéből sem von le, hogy a zenekar hangszereinek bemutatására készült).
A Péter és a farkas hallgatóit aligha érinti a szöveg vagy zene elsőbbségének kérdése. A mese a váz, a szereplők lehetőséget adnak ahhoz, hogy hatásos (ezúttal: a mindenkori hallgatókra hatást gyakorló) zene születhessék. És Prokofjev zenéje olyan, hogy feleslegessé tesz bármilyen konkrét (verbális) információt a szereplőkről. A dallamok, hangszínük révén, önmagukban elégségesek ahhoz, hogy élő-eleven figurákat képzeljünk el.
Nem véletlen, hogy megannyi színpadi (bábos stb.) adaptációja született és születik a műnek, hiszen a zene olyannyira elementáris hatású, hogy prioritásának veszélyeztetése nélkül inspirál képi megjelenítésre. És legyenek bár élő személyek (akár felnőttek, akár gyerekek), bábok vagy a média más lehetőségeit kihasználva animációs figurák a mese megjelenítői, a közönség mindenkor zenei élménnyel gazdagodik.
Az Arthaus DVD-újdonságának köszönhetően sokakhoz eljuthat a mesének az az animációs megjelenítése, amely rövidfilm kategóriában Oscar-díjas lett (egyéb elismerések mellett). Suzie Templeton munkája egészen kivételes többletet ad hozzá az ismert meséhez, voltaképp továbbgondolja és átértelmezi azt, miközben a látványvilággal elmélyíti a néző zenei élményeit.
Ki is ez a Péter? Nem tudjuk, s a mese-váz nem is tette indokolttá ezt a felvetést, ahogy a többit sem, mindazokat, amelyek végiggondolásával életbe-ágyazottan jelenhet meg Prokofjev meséje. Mivel a DVD borítóján nem szerepel a napjainkban már-már hitelét vesztett, korhatárt szabályozó karika, itt hívnám fel a figyelmet, hogy nem hátrányos, ha a felnőttek (szülők, pedagógusok) megnézik, mielőtt gyerek-közönség elé bocsátanák. Mert bár nincs benne semmi olyasmi, ami „nem gyereknek való”, mégis jobb, ha a kisebbek közelében tartózkodik valaki, aki tudja irányítani a figyelmüket. Péter árva gyerek. Nagyapjánál él, elzártságban, az erdő szélén. A saját korosztálya kitaszította a szegény gyereket, aki a városi közegben idegenül mozog. Nem véletlen tehát, hogy az állatok között talál magának barátokat…
Péter – mint az olyan gyerekek, akik önmagukban kénytelenek feldolgozni mindazokat az élményeket és tapasztalatokat, amelyek foglalkoztatják őket – saját világa értékrendjét vetíti a környezetére (ha úgy tetszik, afféle kis „magányos farkas”). Éppen ezért ez a mese másként ér véget. Az elfogott farkas szabadságvágyát felismerve (és számba véve, milyen „sors” várna rá akár állatkertben, akár ha kitömött állatként díszelegne), Péter lemondva az anyagi haszonról, amit az elejtett farkasért kapna, visszaadja az állat szabadságát.
A látványvilág elképesztően kidolgozott – a film előkészítő munkálatairól a DVD extráiból értesülhet az érdeklődő. Kiváltképp elismerésre méltó az a műgond, ahogyan a látványvilág a legapróbb mozzanatokig alkalmazkodik a zenéhez.
A film ezzel a társadalomba ágyazottsággal és a történet továbbgondolásával, voltaképp felnőtt (vagy legalábbis érett) befogadókra tarthat számot. Azonban a kivitelezés, az egyes jelenetek annyi humort és bájt kínálnak, hogy minden bizonnyal teljes élményt nyújt a mű azoknak is, akik a (többlet-)mondanivalónak csupán a felületéig jutnak el.
Ha igaz az, amit sokan – többek között Szabolcsi Bence – a Varázsfuvola kapcsán hangsúlyoztak, miszerint az igazi műalkotás mondanivalója több rétegű, tehát (teljes értékkel) mást mond a különböző korosztályú (felkészültségű stb.) hallgatóinak, akkor nem túlzás azt állítani, hogy rangos produkciót hozott létre Suzie Templeton a munkatársaival. Olyan látványvilágba helyezte Prokofjev alkotását, amely továbbra sem tereli el a figyelmet a zenéről, de többletet ad a korábban ismert meséhez. Amiről akár azt is elmondhatjuk: nem mese ez, gyermek…
Fittler Katalin
