A Prima Primissima díjas Honvéd Együttes az ország első hivatásos együtteseként 1949-ben alakult azzal a szándékkal, hogy az új néphadsereg katonáit szórakoztassa néptánccal, kórusmuzsikával, színházi előadásokkal. A kórus azóta számtalan híressé lett művészt adott az országnak, például Ilosfalvy Róbertet, Palcsó Sándort, Réti Józsefet, Gregor Józsefet, Gulyás Dénest, s innen indult a zseniális koreográfus, Seregi László is. A Honvéd Együttesnek ma is van színészkara (vezetője Csizmadia Tibor Jászai Mari-díjas rendező, egyetemi tanár), zenekara és tánckara. Ez utóbbi évtizedek óta a magyar kulturális élet jelentős színfoltja. Novák Ferenc (Tata) Kossuth-díjas koreográfus-etnográfus a nyolcvanas évek elején lett a vezetője, s gyökeresen megújította-megfiatalította a tánckart, autentikus népi zenekart szerződtetett, létrehozta az új formanyelvű táncszínházat, s az együttest bekapcsolta a hazai és a nemzetközi művészeti életbe. A Honvéd Táncszínház, a Honvéd Férfikar (Európa egyetlen hivatásos férfikórusa) és a színész-szólista tagozat 2007. szeptember 1-jétől Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. néven működik az Emberi Erőforrások Minisztériuma fennhatósága alatt, továbbra is szerződésben rögzített műsorszolgáltatási kapcsolatban a Honvédelmi Minisztériummal. A Honvéd Férfikar élére 2010-ben érkezik a Liszt-díjas Strausz Kálmán, és karigazgatóként új lendületet ad a kórusnak. A korábban önálló szervezeti egységként működő két hivatásos tánckar – a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes – megőrizve a korábbi repertoárt, egyben kísérletező, új utakat keresve Honvéd Táncszínház néven egyesül. Művészeti vezetője a Kossuth-díjas és Kiváló Művész Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus lett, aki 2012-ben átvette az egész együttes művészeti vezetését. A saját játszóhellyel máig nem rendelkező, utazó színházként működő, 140 tagú együttes az elmúlt évtizedek során összesen mintegy 26 ezer előadást tartott, s csaknem 400 alkalommal vendégeskedett 53 ország színpadain.
A Honvéd Együttes új műsorát első fellépésének (1949) színhelyén, a megújult Erkel Színházban mutatta be. A Táncoló évszakok hazánk soknemzetiségű népének hagyományos táncait, dalait, öltözeteit és szokásait mutatja be. Ezt az estet is Zsuráfszky Zoltán koreografálta-rendezte.
Én utakat indítottam
Beszélgetés Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész-koreográfussal
Miért ezzel a műsorral jelentkezett? Miért gondolta úgy, hogy a harmadik évezred második évtizedében az autentikus néptánc nyelvén állít össze népszokásokból álló műsort?
Évtizedek óta nem volt a magyar táncszínpadon ilyen jellegű műsor, s szerencsére, reneszánsza van a néptáncnak, a néptáncmozgalomnak. Most indult újra a televízió Fölszállott a páva című vetélkedője. Úgy érzem, igény van erre. A Honvéd Együttesnek óriási a repertoárja a dramatikus játékoktól – A Tenkes kapitánya, Dózsa, a Monarchia-táncműsor – s az Élő Martin Archívumtól kezdve a mostani, népszokásokat is bemutatóig. A kalotaszegi, a mezőségi, a gyimesi táncaink mellett a táncosainknak a lábában számtalan táncdialektus van. Ezekből gyűjtöttünk össze most egy szép csokrot. Olyan énekes népszokásokat, amelyek a tavaszi és téli hagyományokat idézik: a szüreti bált, a regölést, a betlehemezést, a farsangot és a húsvéti locsolást. Volt miből válogatnunk. Így a Táncoló tavaszba nemzetiségi népszokásokat, a mohácsi busójárást, baranyai délszláv és sváb táncokat raktunk bele, de cigány zöldágjárást és zsidó purimot is. Ez utóbbi igazi kuriózum, amelyet egy harmincas évekbeli filmből sikerült rekonstruálnunk. Igazából még nem is volt a magyar táncirodalomban túl sok eredeti zsidó koreográfia.
Akkor ebben a műsorban visszanyúlnak a gyökerekhez, és a történeti táncirodalomból válogatnak?
Szakkönyvekből, néprajzi leírásokból és dokumentumfilmekből merítettük az inspirációt. A sokféle népszokás így együtt még nem jelent meg színpadon. A borsodi rabvágást például a Sajó partján rögzítettem. Mindenkinek vannak információi az ördögűzésről, a regölésről, a lucázásról. Mi még a disznóölést is ide soroljuk, amely jópofa népszokássá vált, s egy árnyjátékban, itt a színpadon, meg is jelenítjük. A nézők velünk utazhatnak a naptár jeles napjai szerint szeptembertől májusig.
Évtizedekig Novák Ferenc vezette a táncszínházat. Ön nemcsak az örökséget vette át, egy nagy múltú táncegyüttest, hanem folytatva a munkát, sok-sok színnel gazdagítja.
Ez köszönhető az autentikus néptánc-kincsnek, amit évtizedek óta én is kutatok. Tisztelem Novák Ferencet. Ő a Honvéd Együttessel, de az István, a király produkcióban 1983-ban, ott a Király-dombon a több száz táncossal, a tömegjelenetekkel fantasztikusat alkotott. A 25 éves jubileumi István, a királyt már én koreografáltam, s az is országos sikert aratott. A múlt nyáron Kolozsvárott ugyancsak én rendeztem ezt a művet, és ötvenötezer néző látta. Sokat jelentett számomra, hogy vezető koreográfus lehettem a Tata mellett, s azóta is családi-baráti viszonyban vagyunk. Novák Péter, a fia, a Dózsa-előadásunk címszereplője.
Novák Ferenc a múlt század hatvanas éveiben még találkozhatott az élő néphagyománnyal. Ezt Korniss Péter gyönyörű felvételeken meg is örökítette. Manapság lehet még eredeti anyagot találni?
Nem olyan mennyiségben, de a fiatalok ma is kapcsolatot tartanak az eredeti adatközlőkkel Kárpátalján, Erdélyben, több helyütt. Jómagam is ezt az utat jártam, amit még Martin György munkatársai is. Ebbe a munkába kapcsolódott be Andrásfalvy Bertalan és Novák Ferenc is. A hetvenes években Martin György tanácsára utaztam el Lengyelországba, de utaztam Erdélybe, Gyimesbe is. A gyűjtött anyagból 1980-ban készítettem el azt az összefoglalást, ami megtalálható a Martin Archívumban. Táncos gyökerek a címe. Ma is nagyon fontosnak tartom ezt a munkát. Be tudjuk mutatni a világ számára, hogy itt, az egymás mellett élő népeknek mennyire közös a kultúrája, mennyire hatottak egymásra, és milyen szépen kiegészítik egymást. A tudósok munkájából – amelyet sok esetben némafilmek őriznek és a kottatárak – kell megfejteni a ritmikát, megtanulni a táncanyagot. Tanítványaimmal együtt többször megnézzük ezeket a filmeket, és így tanuljuk a tánclépéseket. Azt a munkát, amit az MTA Zenetudományi Intézetében dr. Felföldi László és Fügedi János végez a munkatársaival, egészítjük mi ki a tánccal. Megvan tehát a tudományos hátterünk, amely az autentikus néptáncelőadásaink hitelességét adja.
Hatalmas mára már a Honvéd Együttes repertoárja, amelynek jó része az Ön nevéhez fűződik. Szép számmal találunk benne egész estés dramatikus táncelőadásokat, köztük kedvencemet, ATenkes kapitányát.
Igen, A Tenkes kapitánya már évek óta levehetetlen a repertoárról, és gyakran táncoljuk a Művészetek Palotájában. Külföldön pedig a Csárdás! ‒ a Kelet Tangóját táncoljuk sokszor. Ezt a műsort Amerikában mutattuk be, s nagyon sikeres szerte a világban. De említhetném a mesedarabokat, a Tündérmesét, a Csipkerózsikát, a Zene-bonát, a János vitézt. Ez utóbbit Novák Ferenc koreografálta, s nagy sikerrel újítottuk fel. Repertoárunkban a legfontosabbnak én a Martin Archívum I–V. Táncos gyökereink előadásait érzem. Ezekben például Szatmár vagy a Mezőség táncait mutatjuk be. Ez utóbbit Kallós Zoltán gyűjtése alapján. A Kalotaszeg táncait Martin 1969-es hangosfilmjének alapján dolgoztam fel. Az én 1980-as gyimesi filmemre készült a Dobbantás a gyimesi csángókért című tánc. Ezek mind-mind olyan izgalmas anyagok, amelyek az együttes repertoárműsorán gyakran megtekinthetők. Nincs önálló színházépületünk, ezért az országot meg a külföldet járjuk. A Csipkerózsika legutóbb Gödöllőn ment kétszer, a Tündérmese a RaM Colosseumban volt, utána meg a Nemzeti Táncszínházban. A Szegedi Szabadtéri Játékokon mutattuk be 2010-ben a Dózsát. Tavaly nyáron pedig Kassán – szlovák, lengyel, ukrán közreműködőkkel, s hogy Madagaszkárt is megidézzük, afrikai táncosokkal – a Benyovszky című táncjátékot.
Táncoló tavasz
Ezek a dramatikus tánckompozíciók – a Honvéd Együttes jellemző és nagy sikerű produkció i– hogyan születnek?
Van, amikor találunk nagyszerű zenét, de van, amikor a történethez azt mi íratjuk. Ehhez formáljuk az irodalmi, történelmi, földrajzi dramaturgiát, mert igazi színház, színpadi produkció születik. Összerakjuk a témát, amit meg szeretnénk fogalmazni, s aztán elkezdjük az anyaggyűjtést. A táncosoknak mindig olyan mozgásanyagot tanítok meg, ami vagy régen volt, vagy még nem volt a lábukban. Nagyon komoly próbatermi munka következik több hónapon keresztül. A zene, a mozgás együtt alakul, s a díszletet is ki kell találni. Tóth Kázmér szegedi látványtervező a partnerünk, akivel nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Ő találta ki A Tenkes kapitányához a Siklósi Várat, az első részhez a belső udvart, a másodikhoz a külső kaput, amelyre föl lehetett tűzni a magyar zászlót, s előtte lehetett csatázni a labancokkal. A jelmeztervezők pedig elkészítették a labancok fehér ruháit, a háromszögletű kalapokat, a kurucoknak pedig a kurucosat.
A koreográfia ezen az egy színpadon követi a film sokhelyszínű cselekményét.
Hát igen, meg kellett találni azokat a történéseket a darabból, amelyek élvezetesek lehetnek. A három legérdekesebb pillanat, amikor az elfogott Tenkes kapitánya hátrakötözött kézzel kiissza az eléje tett poharat, amikor a labancok jól beisznak és egymást kifigurázzák, majd jön Buga Jakab és megszökteti Eke Mátét, s bele kellett tenni harmadikként Egbert várparancsnok iszapfürdőjét is. Ezeket feltétlenül meg kellett jeleníteni táncos nyelven, humorral feldolgozva. Korabeli dallamokat használtunk. Nagy volt a felelősségünk, mert A Tenkes kapitánya a magyar televízió első olyan humoros sorozata, amelyet öt-hat évente ismételnek, tehát minden korosztály ismerheti. A Rákóczi-kornak ez a vicces, táncos megjelenítése magával ragadja a gyerekeket, s a végén már velünk éneklik a Tenkes-dalt, amelynek szövegét Turczi István írta. A tévéjáték zenéjét Vujicsics Tihamér szerezte. Mi Sebő Ferencet kértük fel, hogy dolgozza fel számunka újból a Csínom Palkó-nótát.
Minden koreográfiához új partnereket kell keresnie?
Szerencsére sokan vannak. A Dózsánál és a Monarchiánál a Gimes együttes volt a partnerem. A mesedarabokhoz Rossa Lászlót kértem fel, de dolgoztam már a Muzsikással, a Kalákával és Sebestyén Mártával. Gryllus Dániellel a Móricz-műsorban dolgoztam. Sok-sok zenész barátom van. Nemcsak kortárs népzenészek, de olyanok is, akik a klasszikusok feldolgozásánál segítenek. Készítettem koreográfiát Kodály Páva-variációira. A Háryt már a nyolcvanas években koreografáltam Szigeti Károllyal – Jancsó Miklós fölkérésére – Kecskeméten. De Bartók-zenére is készítettem koreográfiát. Azért gazdag a repertoár, mert a gazdag zenei anyagból válogatunk és sokfélét. Felnőtteknek, de gyerekeknek szóló darabokat is készítettünk. Szélesek a földrajzi határok, s mi a Kárpát-medence egészének néprajzi kincseivel dolgozunk. A Monarchia- és a Dózsa-előadásokkal a történelem felé is nyitottunk. Igen, a Honvéd Együttes mindenkit meg kíván szólítani.
Ehhez a sokrétű programhoz tehetséges és képzett előadóművészek is kellenek.
Évtizedek óta fontosnak tartom, hogy olyan táncosokat hívjak az együttesbe, akik nemcsak táncolni tudnak, de szeretnek tanulni, és érzékenyek a világ dolgaira. Akik velem dolgoznak, azok mind ismerik az eredeti táncanyagokat is. A mi színpadi jelenlétünk meglehetősen szűkre szabott, tehát fontos, hogy át is tudják adni a tudásukat. Sokan tanítanak közülük amatőr táncegyütteseknél, különböző iskolákban. Jó táncosokkal dolgozom. A jó táncos pedig szeret sokféle anyaggal dolgozni, sokféle zenére, sokféle koreográfiára táncolni. Igazán jó darabokat csak jó táncosokkal lehet előadni. A jó táncosok pedig igénylik a jó darabokat. Azt hiszem, emiatt nem nagy nálunk a fluktuáció. A táncosok évekig mellettem maradnak, s én is igénylem, hogy tíz–tizenöt évig együtt dolgozzunk. Nem panaszkodhatnak a feladatokra, mert sokfélét kell táncolniuk és sokféle karaktert megjeleníteniük. Azt hiszem, maximálisan kihasználom azt a lehetőséget, ami egy táncos ének- és tánctudásában, színészi előadókészségében, vehemenciájában rejlik. Ismernie kell a Kárpát-medence gazdag táncnyelvét. Kell tudnia délszláv aprózót, palóc lippentőst, rábaközi ugróst és még nagyon sokfélét. Negyven–negyvenöt éves korig nagyon egészséges néptáncot táncolni.
Azt mondta, a táncosnak a lábában kell legyen a tánc. Az Ön lábába hogyan került?
A tánc nemcsak a lábamban van, de a fejemben, a szívemben is. Szerencsém volt. A Balettintézetben 1971-ben meghirdették a balettképzés mellett a hivatásos magyar táncos szakot. Én ebbe az első évfolyamba kerültem.
A néptánc az Ön ambíciója volt, vagy a szüleié? Miért nem focizott?
Én kértem, hogy engedjenek oda, mert nagyon szerettem a néptáncot. Ők csak azt várták el tőlem, hogy álljam meg a helyemet. Én is megkérdezem a táncosaimat, hogy a szüleik mivel engedték el őket, mert ez nagyon kemény élet. Rövid a pálya, nem nagy a fizetés, és nagyon sokat kell dolgozni. Én tizenhárom évesen kezdtem táncolni. Addig tornáztam, rajzoltam, de hamar kiderült, hogy van tehetségem a zenéhez, a mozgáshoz. Tímár Sándor és Györgyfalvai Katalin osztályába kerültem. Onnan hat pár került az Állami Népi Együttesbe. Az én párom Zarándi Mária volt, a fiatalon elhunyt táncművész, táncszervező. Szeretettel gondolok vissza rá. Később a Balettintézet rektora lett, és nagyon jó érzékkel irányította a gyerekek oktatását, tehetségük gondozását. Amikor végeztünk, akkor kezdődött a táncházmozgalom. 1975-ben ismertem meg Martin Györgyöt, és tőle kértem gyűjtésemhez tanácsot. Ő Kallós Zoltánhoz küldött gyűjteni Erdélybe.
Elhalasztott holnap
Mi fogta meg a néptáncban?
Szerencsém volt ebben is. Benne volt a levegőben. Akkor volt a Röpülj páva vetélkedő, s indult a táncházmozgalom, amelyet Tímár Sándorral mi kezdtünk el. Mindenki, nemcsak a táncosok és zenészek, de a költők, írók és filmrendezők is elvarázsolódtak. Tímár Sándor, Novák Ferenc, Györgyfalvai Katalin, Szigeti Károly segítették a 25. Színházat. Jancsó-körben, Gyurkó László-körben mozogtak. De ebben benne voltak Jordán Tamásék, benne volt a legendás kaposvári színház indulása, benne volt a Jancsó-filmek zsenialitása. Egységes kulturális felpezsdülés időszaka volt ez. Kósa Ferenc filmrendező, Csoóri Sándor költő nevét is meg kell említenem. Fiatal táncosként a Corvin tér 8. szám alatt, a Népművelési Intézetben volt az Állami Népi Együttes székháza. Ott dolgoztunk, de mi nem csak külföldre vittük a magyar tánc hírét. Jártuk a hagyományőrző fesztiválokat, lejártunk Pécsre, lejártunk Szegedre, ott voltunk a Szegedi Szabadtéri Játékokon, s jártunk Erdélybe, Szatmárba gyűjteni. Én Zakopanéban is gyűjtöttem, és ott voltam a hegyi népek fesztiválján is. A hivatásos együttes mellett jómagam amatőr együttest is vezettem: a gyöngyösi Vidróczkit, s a szegedi József Attila Tudományegyetem néptánckarát. Nyolc év után kicsit kifárasztott a hivatásos táncos lét, és barátaimmal 1984-ben megalakítottuk a Kodály Kamara Táncegyüttest.
Tímár Sándor az Állami Népi Együttesben kialakított egy táncnyelvet. Különbözött ez – bár ugyanúgy az autentikus néptáncra épült – a Honvéd Együttes Novák Ferenc formálta táncnyelvétől. Az Öné mindkettőjükétől különbözik. Ön is megtalálta a saját útját, a saját táncnyelvét.
Ebben is szerencsém volt, mert sokat kaptam a mestereimtől. Az Állami Népi Együttessel már a hetvenes években turnéztunk Japánban, végigtáncoltuk Amerikát, voltunk Kolumbiában, Brazíliában, Mexikóban, az USA-ban. Fiatal táncosként 1980-tól tanítottam Torontóban, szimpóziumokat tartottunk feleségemmel, Vincze Zsuzsával. Jártuk a világot, és tanítottuk a magyar néptáncot. Többször voltunk japán turnén, s az élmények hatására talán még komplexebben használtuk az autentikus táncnyelvet, mint a mestereink. Jártuk a külföldet, profi együttesben dolgoztunk, kutattunk, együtteseket vezettünk és ontottuk a koreográfiákat.
Ön nemcsak zenére táncolt…
Nagy hatással volt rám Molnár István. Ő a harmincas‒negyvenes években Párizsban mint avantgárd táncművész versekre táncolt. Ez nekem nagyon tetszett, és szerettem volna én is valami hasonlót. Amikor Jancsó Miklós 1983-ban megkért, hogy Kecskeméten egy zártkörű Illyés-esten táncoljak az Egy mondat a zsarnokságról című műre, akkor Molnár Istvánt, Szigeti Károlyt és Martin Györgyöt kértem segítségül, s együtt készítettük el a koreográfiát. Ez volt az első, amikor versre készítettem táncot, aztán már koreografáltam Nagy László, József Attila, Radnóti Miklós, Ady és Kányádi Sándor verseire. Készítettem sámántáncot dr. Felföldi Lászlóval, és voltak színházi és filmes munkáim is. Szomjas György filmrendező barátom több munkájában is közreműködtem. Így a Vagabondban, de már ott voltam a Rosszemberek forgatásán is. Amikor a Balaton-felvidéken készítette a bakonyi betyárokról szóló filmjét, abban Farkas Zoltán barátommal mi táncoltunk. Legutóbb Hules Endre A halálba táncoltatott leány című filmjében volt hasonló feladatom.
A sajátos világomra kérdezett. Úgy gondolom, művészi utat csak akkor járhat valaki, ha sajátos, egyéni módon használja, építi tovább elei munkáját. Ez az út, az elődöké – Rábai Miklós, Molnár István, Kricskovics Antal (néptáncdrámát először ő koreografált Magyarországon, Kilencen voltak címmel, 1965-ben), Novák Ferenc, Tímár Sándor –, amin most már mi járunk (Diószegi László, Foltin Jolán, én – ha csak a néptánc alapon dolgozó koreográfusokat említem), de utánunk jönnek a fiatalabbak, akik kénytelenek lesznek újszerűen összerakni az általunk összegyűjtött néptánchagyományt. Kerülhetnek elő új anyagok is, mert lehet még gyűjteni. Csodálatos a népzenei anyanyelvünk, a táncanyanyelvünk. Ezt el kell sajátítani. Én megtaláltam ezt az utat, ami nem balett, nem kortárs tánc, hanem néptáncon alapuló költészet, amit feldolgoztam mesedarabban, népszokásként, történelmi műsorban. Mindig töröm valamin a fejem, hogy még mi is az, ami hiányzik a palettáról. A műsorokkal is valójában előre menekülök. Most egy Páva-variációkkal fogunk a Tavaszi Fesztiválon fellépni. Ez a koreográfia már készül. Lesz egy hagyományosabb része, a Kodály-művön alapuló, és lesz egy „napszédítő” része, ami reagálás a csodaszép Kárpát-medencei viselet-, zene- és tánckultúrára.
Megkerülhetetlen a kérdés: művészi elképzeléseihez mindig sikerül megfelelő anyagi alapot is szereznie?
Csodálatos partnerekkel dolgozom. Csak társakkal lehet ezen a területen működni. Én nem vagyok népzenész, én táncos és néptánctörténész vagyok. Ha az ember jó referenciákkal rendelkezik, akkor talán könnyebb anyagiakat is szerezni. Indulunk pályázatokon, s ha valami jó dolgot kitalálunk, akkor ahhoz támogatást kapunk. Mindenki így van ezzel a szakmában. Kell a segítség, mert a költségvetésünk nem tartalmaz bizonyos tételeket, például útiköltségre költhető összeget.
Ön művészeti vezetőként egzisztenciálisan is felel a Honvéd Együttes tagjaiért.
Nagyon jó lenne javítani a táncos státuszon. Vissza kéne szerezni a jogot a korábbi nyugdíjhoz. Ötven évesen nem lehet azt a fizikai kondíciót és esztétikai látványt elvárni, ami a tánchoz kell. A tánc a fiatalok műfaja, az ifjúság erejét és szépségét hirdeti. A hatvanas‒hetvenes években a bányászokkal egyenértékűnek kezelték az erőfeszítésünket. Az erőfeszítés meg a fizikai igénybevétel nem változott, csak a megbecsültsége. De én még mindig kaptam segítséget a mindenkori kulturális tárcától, s remélem, ezután is fogok, hogy céljainkat megvalósíthassuk. Tudom, hogy mindenkinek kell a pénz, de javítani kellene a szociális hálón, hogy a hivatásos táncos életpálya vonzó legyen. Mi egy évben száznegyven–százhatvan műsort csinálunk, s nem egy helyszínen, hanem az ország különböző pontjain és külföldön, akkor úgy érzem, hogy kevés az a 100‒110 ezer forintos bérezés.
Önnek sikerül motiválnia a fiatalokat.
Szerencsére, az iskolai oktatásba bekerült a néptánc, s nagyon fontos, hogy jó tanárokkal és jó művekkel találkozzanak. Táncosaimnál a maximális fegyelem sokszínű tánctudással párosul, és így örömmel készülnek egy-egy műsorra. Van annak varázsa, ha az ember a Művészetek Palotájában vagy az Erkel Színházban táncolhat. Ők is megélik, hogy küldetés, ha méltón bemutatjuk a magyarság tánckultúráját. Magasra tettük a mércét, és a megítélésünk is ehhez igazodik. Sokat kell dolgoznunk. Már nem úgy van, mint harminc–negyven éve, hogy fölfeszítünk a háttérben egy molinót, és kezdhetjük a táncot. Most már látvány kell, fények, erősítés, hogy szépen szóljon a zene és az ének. A bonyolult hatáshoz látványeffektek is kellenek. Még az eredeti néptáncot is meg kell komponálni úgy, hogy az vonzó legyen. Nagyon nagy a felelősségünk. Egerben a mesedarabjainkat több ezren látták. A japán turnén harmincezren láttak bennünket harminchárom nagyvárosban, s Amerikában is telt házak előtt táncoltunk. Mindenki érzi-tudja nálunk, hogy ez nagy-nagy felelősség, amely a maximumot követeli valamennyi résztvevőtől.
Amióta Ön aktív résztvevője, sokat változott a néptáncélet. Azt említette, hogy meg kellett újítani a világítást, a zenét, az effekteket, s hogy mindig előre kell nézni. A néptáncban merre van előre?
Csak a múltból meríthetünk. Csak a múltat fölvállalva mehetünk előre. Én hiszek abban, hogy a mi szakmánkban is reagálni tudunk a kor kihívásaira azzal, hogy újjáteremtjük a tradíciót. Ahhoz, hogy Bartók zenéjére méltó táncot alkossunk, ismerni kell sok mindent: a történelmet, a környezetet, ahonnan Kodály és Bartók gyűjtött. Ezt nekünk magas szinten – tudományosan – fel kell dolgoznunk, s úgy formálni, hogy a produkció érthető és élvezhető legyen. Fiatalon én magam is sokat gyűjtöttem. Ma is kapok olyan anyagokat, amelyekben benne vannak az én gyűjtéseim is. Minden művészi munkának – táncművészetnek, s benne a néptáncnak is – kell, hogy legyen üzenete. Az üzenetnek humánusnak, életerőt adónak kell lennie, hogy pozitívan hasson a nézőre. A koreográfiát úgy kell fölrakni, a táncot úgy kell eltáncolni, hogy az emberek örüljenek, és azt mondják, de jó, hogy eljöttem. Amikor a nézők bent ülnek a Honvéd Együttes műsorain, akkor örömöt kell érezniük. Kincset őrzünk, és kincset mutatunk fel. A magyar néptáncanyanyelv olyan kincs, ami felelősséget ró ránk. Tudjuk, hogy kevés a pénz, mégis a Honvéd Együttes a fellépéseivel negyven‒ötven millió forint bevételt táncol össze. Gondoljuk el, egy kis színháznak háromszáz‒négyszáz ezer forintot kell előteremtenie, hogy a mi műsorunkat meghívhassa, s nekünk ezekből a pénzekből gyűlik össze a több millió. Ez nagyon nagy dolog. Igenis büszke vagyok erre. Mindig dolgozunk. Idén lesz a Dózsa-évforduló, s az I. világháború áldozataira is szeretnénk méltón emlékezni, és készülünk a Tavaszi Fesztiválra. Benne vagyok a televízió Röpülj páva vetélkedőjének zsűrijében. Ezek mind olyan dolgok és eredmények, amelyekből erőt lehet meríteni, amelyekről el lehet rugaszkodni. Ez az előre, ami azokból a gyökerekből táplálkozik, abból a táncos anyanyelvből indul – legyen ez lengyel, cigány, szlovák, bolgár, török, zsidó, magyar –, amiről beszéltem. Olyan táncos anyanyelv, ami a jövő.
✴
A Honvéd Együttes Színészkarának alapvető feladata a honvédségi műsorigények kiszolgálása. A repertoáron a társadalmi ünnepekhez, nemzeti-történelmi eseményekhez kapcsolódó zenés-irodalmi összeállítások éppúgy megtalálhatók, mint a szórakoztató operett-, sanzon-, musicalműsorok, vagy az interaktív gyermekprodukciók. A Színészkar önálló darabokat, kortárs drámát és mesejátékot is bemutat.
Szakmai munkáját művészeti tanácsadóként ettől az évadtól Csizmadia Tibor Jászai Mari-díjas rendező segíti. Legújabb bemutatójuk, az Elhalasztott holnap a Bethlen Téri Színházban volt. A darab az I. világháború 100. évfordulójára készült.
folytatása biztosan lesz
Beszélgetés Csizmadia Tibor
Jászai Mari-díjas rendezővel
Ki válogatta a dalokat és a verseket?
Tulajdonképpen én raktam össze a műsort. Nagyon gazdag anyag állt rendelkezésemre azokból a katonadalokból és gyűjtésekből, amelyek közkincsek – ezekből szerkesztettem ezt az összeállítást.
Tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, tavaly végzett hallgatóival itt is találkozhatunk.
Ketten, Eke Angéla és Márkus Sándor a bábszínész osztályban végeztek tavaly. Ágoston Péter és Marofka Mátyás a párhuzamos zenés színész osztályba jártak. Simon Andi és Fazakas Juli pedig a Honvéd Együttes tagjai.
Ez egy szerkesztett műsor versekből és I. világháborús dalokból, ugyanakkor rendkívül mozgalmas is – nagyon érdekes és szép a látványvilága. A dalok egy-egy történetet mesélnek el, s mindegyikhez más-más hangulatot teremtenek.
Az volt a cél, hogy a sok-sok történet a lehető legizgalmasabban jelenjen meg. Kevés a kellék és kevés a díszlet, de sok-sok ötlettel igyekeztünk megeleveníteni őket. Nemes Takách Kata nagyon érzékenyen fogott a látvány tervezéséhez, s több eszközt használt: árnyjátékot, vetítést, bábokat és különböző világítási effekteket, sok-sok tárgyanimációt, amelyek a színészi játékon felül mind-mind a mozgalmasságot szolgálják.
Önt színházi rendezőként ismerhetjük. Tíz évig vezette az egri színházat, drámákat állít színpadra, legutóbb Székely Csaba trilógiáját, a Bányavirág, a Bányavakság és a Bányavíz címűeket, amelyeket nagy sikerrel játszanak a Szkéné színpadán. Egy összeállítás más. Készített már korábban hasonlót?
Hát harminc év alatt sok minden történt az emberrel. Ezen a pályán volt erre is példa. Nem sűrűn. Én legtöbbször szövegcentrikus előadásokat rendezek, elsősorban jól megírt darabokat. Ám ezek meg jól megírt dalok és jól megírt versek, amelyeket érdemes volt így egymás mellé rakni.
Ez egy teljesen más világ. De hát különböző darabokat rendez az ember! Belefér a sorba. Ennek is van eredője, s ez sem más, mint egyéb rendezéseimnél. Én ugyanúgy keresem a megtisztulást a darabokon, az előadásokon keresztül, ahogy sokan mások. Talán nem úgy fogalmazok, mint azok, akik a remény színházáról gondolkodnak, de azt gondolom, hogy a színház valóban arra való, hogy felemeljen, hogy katarzist adjon, hogy segítsen végiggondolni azokat a dolgokat, amelyeket megélünk. Szándékom szerint ezért ez az előadás, az Elhalasztott holnap sem más.
Ez a műsor az I. világháború századik évfordulójára született. De kiknek szánja?
Hát ez nagyon érdekes, mert tulajdonképpen mindenkinek. Ez a múltunk, amelyre gondolni kell. Mindenki tud valamit az akkori időkről, vagy ismeri a történetet, vagy ismeri ezeket a dalokat, vagy ha nem ismeri a dalokat, de a történetet ismernie kell, a világháború következményeit pedig mindenképp. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez nem csak katonaviselt emberekhez szól.
Nagyon szépek a versek, a dalok, a kicsengésük pedig valójában egy békefohász. Ez volt a szándék?
Talán én úgy mondanám, hogy a háború összetettsége foglalkoztatott, az egyszerre vidám és egyszerre fájdalmas része. Én magam is voltam katona, rendfokozattal is rendelkezem. Végigéltem azt az időszakot, amelyben voltak tragikus élmények, de voltak nagyon vicces és groteszk benyomások is. Ezek mindenképpen elraktározódnak az emberben.
Milyen feladatok várják a Honvéd Együttesnél?
Én itt szakmai tanácsadó vagyok, s a feladatom az, hogy a prózai tagozat munkáját segítsem, irányítsam. Vannak elképzeléseim előadásokról, illetve szerkesztett műsorokról. Tehát valamilyen folytatása biztosan lesz ennek.
Az összeállítást készítette:
JÓZSA ÁGNES
