A Magyar értelmező kéziszótár szerint a nemzeti melléknév jelentése: az egész nemzethez tartozó, vele kapcsolatos, rá jellemző, őt megillető. Mármost ki-ki eldöntheti, hogyan illeszthető ebbe a meghatározásba a Nemzeti dohánybolt elnevezés. Ha csak úgy nem, ahogyan a szótár az idézett definíció aleseteként hozza: országos, állami. Például: Nemzeti Bank… – szóval akkor tehát így sem. Állami előírás ugyanakkor, hogy ez a jobb sorsra érdemes jelző országosan ott szerepeljen a trafikok vizuálisan környezetszennyező egyenportálján. Vagyis: az állam jelentést szab. Sok minden más mellett.
Felhőfi-Kiss László és Jaskó Bálint (fotó: Wágner Csapó József)
A hivatalosság Nemzeti vegyesboltba érkező emberei (Zrinyi Gál Vince és Érsek-Obádovics Mercédesz) például a készenlétben tartandó táblák szabott méretét és feliratát is nyugodtan számon kérhetik; a főfőnökasszony már sorolja is az előírásokat lélegzetvétel nélkül, pattogósan. A szabályok precíz betartatása és betartása közös (nemzeti?) érdek, hangsúlyozza segítőkészen a joviálisan fraternizálgató famulus. Ebédelni mentem feliratú táblának márpedig akkor is lennie kell, ha a bolt alkalmazottja soha nem megy ki ebédelni. Már mit is nem lehet ezen érteni!?
Az ismétlődő ellenőrzés, majd a próbavásárlós rajtaütés is annak szól, hogy a vegyesbolt szeretne mostantól Nemzeti dohánybolttá avanzsálni. A packázások azonban nem a tulajt érik (ő éppen külföldre utazott), hanem az alkalmazottakat, valamint a társbérletben működő videotéka (valójában inkább pornófilm-közvetítő) működtetőjét – a bolt közepén nehézkesen épülő budapesti kis fal a két intézményt lenne hivatott szétválasztani. A történetnek ez a szála a „nemzeti”, és bármely áthallás a legkevésbé sem a véletlen műve.
Az adaptáció – amelyet Kevin Smith Clerks című (nálunk Shop stopként ismert) forgatókönyve alapján írt Dömötör Tamás – hazai utcákról-terekről (is) ismert figurákat hoz a boltba. A neofita vallási buzgalomtól túlfűtött fiatal pár, a cingár drogdílergyerek, a tétova, pornóéhes alkesz részben a filmnek, nagyobbrészt azonban a tegnapira hajazó mai magyar valóságnak köszönheti a létét. A pult alól előkapott bakelittelefon, a videó mint műfaj és a sok évvel ezelőtti stílusokat idéző öltözékek is arra utalnak, hogy errefelé nemigen mozdult az idő (jelmez: Makány Márta). Bizonyára a vasárnapi kelkáposzta-főzelék–fasírt receptje sem változott az évtizedek során.
A meghatározóan fiatalokból álló együttes jókedvű csapatjátéka arra vall, hogy a rendező és a színészek – fele részben KOMA-tagok, fele részben vendégek – sok-sok helyzetgyakorlattal közösen dolgozhatták ki az előadásnak ezt a rétegét. Magam a legtöbbet Zrinyi Gál Vince játékán nevettem: Tíbor [!] testtartása, mozgása, beszédmódja a megfélemlített, de visszaigazolást kereső, mulatságos-szánalmas csúszómászóé. Jaskó Bálint játéka az agresszióra hajló vallási megszállott szerepében hasonlóan derűt keltő. Nevetségességében nem, de szánandóságában osztozik vele a párja (Pallagi Melitta), aki maga a lúzer szívjóság és a – mindenki által kihasznált – gyengeség.
A darabnak ezt a „nemzeti” színezetű vonulatát és a filmforgatókönyvből vett nemzetek felettien lelkizős réteget elsősorban is a főszereplők személye köti össze. A barátok – a két üzlet alkalmazottja Hajmási Dávid és Domokos Zsolt megformálásában – a fiatalok New Jersey-ből bárhová áttehető életindulási gondjaival küzdenek, de leginkább talán azzal, hogy megtalálják saját személyiségüket. Két megnyerő alakítás: a Hajmási játszotta szelíd figura a maga lustaságával és tehetetlen sodródásra való hajlamával, és a Domokos megmutatta nagy hangú, vad, intrikus természetű ifjonc. A továbbiakban majd az előbbi fiatalember szerelmi háromszögtörténete kerül az előadás középpontjába (miszerint döntenie kellene a Szvetnyik Kata és Tolnai Hella által kontrasztosra formált lányok között). A sztori banálisnak indul, majd – némi morbid motívumok felemlegetése után nem is egészen váratlanul – sajátos, abszurdoid fordulatot vesz a nekrofília irányába. Az ehhez vezető utat Felhőfi-Kiss László megejtően magányos, egyfolytában delirált öregura tapossa ki; a történet lezárásához pedig a Piti Emőke játszotta drogos gyerek adja a meghatározó impulzust. Ez a különös figura újabb réteget boltoz az előadás kétféle – és eléggé kétfelé húzó – alaprétege fölé: a játék kiemelt perceivé válnak azok a részek, amelyekben a színésznő Baqais Ádám slam poetrys betétszámait adja elő. A versszövegek sűrűsége vonzóan ellenpontozza a színpadi szituációk hosszadalmasra nyúló (és olykor némileg didaktikusnak ható) láncolatát.
„A holnapomat eladom, közkinccsé tétetik, / a mában mindig porrá lesznek a / percek, amelyben az élet részesít” – hangzik a közhangulat-jelentések egyik részlete. És a költői áthallás sem lehet a véletlen műve.
DÖMÖTÖR ADRIENNE
