Mindenkinek van Hamletje. Van, akinek többféle. A sors úgy is hozhatja. Jatagán pengeélre – nem kardélre, az könnyű, mert egyenes – lép, aki a világ legismertebb szerzője legismertebb darabjának, az európai kultúra alapművének színrevitelére vállalkozik. A dán királyfi történetét hat órányi színpadi szöveggel látta el a szerző, így az eredetit nemigen láthatta a közönség, vagyis 1602 óta mindig valami Hamlet-variációt lát.
Most sincs másként. Mindenekelőtt Arany János gyönyörű fordítása helyett most Nádasdy Ádám friss és nagyon élvezetes szövege hangzik el, ami átemeli a XXI. századba a drámát. Átemeli nemcsak a történetet, de annak érvényes tartalmát is. Ez a mű mindenekelőtt a hatalom gátlástalanságával, ármányaival szemben a tisztességes, a gondolkodó szellemi és lelki ember kiszolgáltatottságát és eszköztelenségét mutatja fel. Ezenkívül természetesen még sokféle problémát, ami az érző embert foglalkoztathatja – csak egy-kettő ezekből: az anyához való viszony, a szerelem, no és ki az igazi barátod.
Mi most Bagossy László Hamletjét látjuk az Örkény Színházban. Ehhez a darabhoz először is kell egy nem is akármilyen karizmával rendelkező, nagy formátumú színész, aki képes megjeleníteni azt a lelki és szellemi gazdagságot, amelyet ez a figura hordoz. Polgár Csaba képes. Övé az előadás, a többiek csak a vele való kontaktusban lépnek elő. Ezt a rendezői koncepció egyértelműsíti. Egy stadion lelátója és előtte az aréna a színpadkép, helyszíne az összes eseménynek. A lelátó nézői közül lépnek elő a szereplők. Polgár Csaba olyan Hamlet, aki a húszas évei elején jár, tanuló korú, fiatal és szerelemre éhes. Családi státusza még a gyermeké, de már – túl a kamaszkoron – felnőttként értékeli a körülötte zajló eseményeket. Már felteszi a nincs válasz kérdést, hogy lenni vagy nem lenni (mert aki kérdez, az ugye már eredendően van). Hamlet eleve vesztes, mert kisemmizték. Elvették az apját, az anyját, a koronáját. S nem csak elvették, aljas módon tették ezt. Ő pedig eszköztelen minden galádsággal szemben. Védekezni sem tud, mert olyan módszerekhez kellene folyamodnia, amelyeket mélységesen megvet, és ő nem akar jellemtelen lenni. Vergődik, mert kiszolgáltatott. Ezért ölti magára az őrült jelmezét, mint a védekezés-hárítás egyetlen lehetőségét. Jelzi, ő nem ezekhez tartozik. Indulatai befelé feszülnek, fájdalom indította könnyei is csak befelé folynak. A világ számára harsány, az idő kizökkent, és morális működésre képtelen. Bagossynak és Polgár Csabának sikerült ebben a figurában megjelenítenie a XXI. század eleji értelmiség tragédiáját. A közjó felelős szolgálatára hivatott hatalom mára uralmi groteszk. Önmagáról kíván szólni csupán. Eszközökben nem válogat, erkölcstelen, műveletlen és tudatlan, gátlástalan. Az értelem mindezzel szemben tehetetlen. Az erkölcs a másokért érzett felelősségről szól – nem teszek senkit eszközömmé, és én sem leszek eszköze másoknak. Az ismeretek birtoklása az értékekről szól, amelyeket az emberiség mindeddig fölhalmozott, a bunkóságnak nincs dolga ezzel, hagyja érdemteleneknek kótyavetyére. Nem lehet közös a hang, már nem lehet szót érteni, mert külön világokról van szó. Az egyik a hatalomé, amely mindent megtehet, a másik a tehetetlenségé. Mert ami eszköze van, az emberi tudás és értékek, a közösség védelme, az a másik számára értéktelen.
Hamlet történetét látjuk. Hamlet tragédiáját, és sirathatjuk vele a magunkét, miközben e mesén remekül szórakozunk. Nádasdy szövege a korszellemhez igazodó. A hatalom megtestesítője Claudius (Znamenák István) félmosolya sokat sejtető. Kedvessége a lesajnálásé, s benne rettegés – „ahogy én szereztem, szerezheti más is”. Gertrud (Für Anikó) távolságtartó, az a dolga, hogy a sikerember mellett szépségével, eleganciájával emelje annak fényét. Ebben a történetben ő nem anya, gyermeke bármennyire is szeretné.
Csuja Imre Poloniusa a hatalom mellett sürgölődő lakáj, akinek egyetlen viszonya a körülötte levő történésekhez az, hogy neki a szolgált hatalom fényében sütkérezve minél kellemesebb legyen. Ő lehet bunkó, közönséges, rá nem érvényes egyetlen szabály, társadalmi norma sem. Ő kiszolgál. Ennek a Poloniusnak ugyanakkor humora van, s ahogy a gyerekeiért kiáll, még szerethető is.
Bagossy nagy leleménye, hogy Gálffi Lászlót és Pogány Juditot több szerepben láthatjuk. Ők a színészek: „tükröt tartva mintegy a természetnek”, szerepbeli színpadi tehetségükkel ügyet szolgálnak, méltósággal. Hecubát őszintén siratják. Majd ők a sírásók is – Gálffi filozofikus és ironizáló, Pogány Judit huncut és kaján. Játék a játékban. Rosencrantz udvarfi (Vajda Milán) és Guildenstern udvarfi (Ficza István) különböző karakterekkel képviselik ugyanazt: a hatalom kegyeiért mindent elviselő és mindent vállaló pozícióhalmozók. Nincs gerincük, mert gerinccel ezt élni nem lehet. Ímmel-ámmal mímelik, hogy lojálisak, mert tudják, Hamlettel ezt el nem hitetik. Nem is kell erőlködniük. Az ő életelvük – mennyi ilyet látunk magunk körül – a fönnmaradás minden körülmények között.
Egy XXI. századi Hamlet nem lehet tömeg nélkül, mert a tömeg a hatalom tárgya és eszköze, s olykor a hangja is. Tele itt a lelátó vele. Tanúja az eseményeknek, de nem a résztvevője. Ilyen hatalmi struktúrában az emberek saját élete nem lehet az övék. Nem várják el tőlük, hogy gondolkodjanak, sem azt, hogy döntsenek. Néha kapnak cirkuszt és kenyeret.
Mivel ez a rendezés a belső történésekre helyezi a hangsúlyt, így az V. felvonás vívásjelenetei elmaradnak. A teméntelen halált csontvázak jelenítik. Ők ülnek már a lelátón. Fortinbras, norvég királyfi nem az igazság bajnoka, aki egy új, egy jobb, egy igazságosabb kor eljövetelét hirdeti. Ugyanolyan hatalombirtokló ő is, mint elődje volt. Nem kell igazság, nem kell részvét sem. A katasztrófaturisták fényképezkednek az eseményeken.
Nagyon mély, nagyon izgalmas előadás nagyszerű színészek felvezetésében, Bagossy Levente díszleteivel, Ignjatovic Kristina jelmezeiben, Kákonyi Árpád zenei aláfestésével, Polgár Csaba cím- és főszereplésével.
JÓZSA ÁGNES
