Képzeljük el a Koldusopera Pollyját egy fogdmegek üldözte, lerobbant kocsiban, Karenina Annát, ahogy testi épsége kockáztatásával védi a nagy nehezen megszerzett dokumentum-értékű filmtekercseket, Lady Milfordot, amint poros fóliánsok közt kutakodik a titkokat őrző telekkönyvben. Egy sikeresen indult színészpálya delelője előtt kirúgott, többgyerekes anyát, aki gimnazistaként megmutatkozott matematikai tehetségét és humán műveltségét hasznosítva, „szerepváltóként” felvállalja Magyarországon a német leleplező riporter, Günter Wallraff hálátlan szerepét. „Szükségünk van Rád” – ez Wallraff egyik magyarul megjelent kötetének címe. De vajon szükségünk van-e nekünk Ferenczi Krisztinára?
Krisztina diplomás és sikeres színészből lett országos hírű oknyomozó riporter. Narancsbőr című, második kötete kriminél izgalmasabb olvasmány: kalandozás az Orbán-vagyonok nyomában. Kitartással és szenvedéllyel kutatta fel a hazai közélet meghökkentő disznóságait, a miniszterelnök és a hozzá közelálló családtagok, haverok és üzletfelek törvényen inneni és túli meggazdagodását. Hogyan lesz egy gátlástalan gázszerelőből pár esztendő alatt – pártbeli barátai segítségével – milliárdos? Mészáros Lőrinc meggazdagodása irigységet ébresztő, mesebeli karriertörténet is lehetne, ha a mese fordulatai közé nem türemkedne minduntalan a valóság disznólába: a csalás, korrupció, vesztegetés birodalmában maradéktalanul érvényesül az orbáni törvény: mindent szabad, vesztegetni, lopni, csalni, a machinátorok titkait fürkésző riportert farkaskutyákkal fenyegetni, csak a gazdának ellentmondani nem.
Amikor Ferenczi Krisztina könyve készült, megszületett és bombasikert aratott, még innen voltunk a katasztrofális választási kudarcon. Még remélhettük, hogy a leleplezett szereplőknek nem lesz módjuk folytatni, amit a korábbi években elkezdtek. Már terv és téma volt, de még nem épült fel a négy milliárdos felcsúti stadion. Azóta a kötet népszerűsége és időszerűsége is csak nőtt.
Most már nemcsak a Ferenczy Krisztina által feltárt, leleplezett tényekről, könyve műfajának megújításáról (is) érdemes szólni.
Arról, hogy a hagyományosan irodalom közeli magyar riport örökségét a Narancsbőr szerzője tényekre váltotta: legfőbb törekvése nem a leírás, az ábrázolás, illetve a kommentálás, hanem az érdekeltek által titkolt tények felderítése, nyilvánosságra hozatala. Erőssége a dokumentálás, a bizonyítás és az érvelés.
Néhány évvel ezelőtt, amikor az oknyomozó riport divatba jött, stílusosabban kezdett gyökeret verni a hazai sajtóban, az Élet és Irodalom legjobb darabjait közreadó kötet előszavában a szerkesztő tapintatosan figyelmeztette az olvasókat a rájuk váró sajátos élményre, a letagadhatatlan erőpróbára. Arra, hogy a műfaj – és követelményeinek – változása keményebbé, szikárabbá kalapálja a mondatokat is. Ferenczi Krisztina betartja a megújult szabályokat: nem érzelmekkel, hanem érvekkel támasztja alá közlendőjét. Ez azonban nem gátolja abban, hogy nyitott szemmel figyelje az elé táruló látványt, ki- és meghallgassa a környezetében elhangzó – időnként lehalkított – párbeszédeket. A golf-falut járva, az „őstermelő bankjogász” feleség nyíltan vállalt ambícióit taglalva, a nagy összefüggések margóján is felfedezze az eltitkolt valóság részleteit is meghatározó ellentmondásokat. Országjárása során kurta, de sokatmondó történetekbe sűríti helyszíni tapasztalatait. Mit érdemel az az idős – 79 éves – bűnös, aki három szem krumpli eltulajdonításával sérti meg a törvényt? Mi a titka annak, hogy a Kolontáron romboló vörös iszap a károsultak nyomorúságát kihasználó ügyeskedők számára arany iszap lett? A riporter hangsúlyozottan tárgyilagos stílusától alkalmanként nem idegen az irónia. Akkor sem, amikor közhírré teszi, hogy „mindenhez volt, lesz tehát törvény.”
Napi- vagy hetilapba szánva, ezen a ponton véget érne a Narancsbőrt dicsérő jegyzetem. Sokan és sokat írtak a szerepváltó színésznő bátor vállalkozásáról, valóságfeltáró szenvedélyéről és munkája tiszteletet parancsoló eredményéről. De ha a sajtóbeli munkamegosztás úgy hozta, hogy színházi folyóirat hasábjain értékelhetem az utóbbi idők talán legsikeresebb újságírói vállalkozását, érdemes utalni a kötetben rejlő színházi és film-lehetőségekre. Micsoda gogoli komédia születhetne Al- és Felcsút urainak mesterkedéseiből! Aki a kötetet kézbe veszi, a mellékelt fotóanyagból még a leendő díszletekről is alkothat némi fogalmat: hiszen a főhercegi major, az oszlopos Habsburg-kastély az Orbán dinasztia groteszk környezetét idézi. A szerepeket ki sem kell osztani. Kiosztotta az élet…
Az olvasók igazi reménye csak a premiert követő, minél közelebbi műsorváltozás lehet.
FÖLDES ANNA
