A szakmai beszélgetéseken jó esetben nem csak az érdekeltek vesznek részt, hanem az érdeklődő kollégák is. Felföldi Anikó rendszeres látogatója ezeknek a diskurzusoknak (egyébként a színházaknak is, évad közben is), s hogy elejét vegye az olyan megjegyzéseknek, mint Gothár Péteré volt néhány nappal korábban - Anikó, hámozni is fogsz? -, hímzésével egy félreeső zugba húzódva követi a fejleményeket. Mi pedig Szkárossy Zsuzsa fotóival ezt a beszélgetést s a nap további eseményeit is.

Bagó Bertalan, a kecskeméti Katona József Színház Bánk bán-előadásának rendezője és Szabó Borbála, a dráma szövegének mai magyar nyelvre átültetője Lévai Balázs moderátor társaságában a szakmai beszélgetés nyitányaként a közönség reflexióiból készített összeállítást nézik a kivetítőn.

A két felkért hozzászóló, Lőrinczy Attila és Nádasdy Ádám Bagó Bertalan rendezővel

A hallgatóság soraiban Rajnai Edit színháztörténész, mellette Koltai Tamás kritikus, a szakmai zsűri tagja

Margitai Ági, a színészzsűri elnöke a közönség soraiban

Khell Zsolt díszlettervező "megfigyelőállásban" a szakmai beszélgetésen

Opponensből lesz a legjobb néző - Nádasdy Ádám, a kecskeméti Bánk bán egyik opponense a Radnóti Színház Vágyvillamos című előadásának szakmai beszélgetésén. Jobbra mögötte Kovács Dezső kritikus, balra mellette Szoboszlai Annamária újságíró, kritikus.

A Vágyvillamos egyik opponense, Tiwald György a beszélgetést indító bejátszásra várva.

Zsótér Sándor, a Radnóti Színház Vágyvillamos című előadásának rendezője, mellette balra a másik opponens, Lőrinczy Attila

Kováts Adél, a Vágyvillamos Blanche-a a szakmai beszélgetésen

Petrik Andrea, a Vágyvillamos Stellája a szakmai beszélgetésen

Nádasdy Ádám és Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója a Vágyvillamosról szóló szakmai beszélgetésen. Közöttük hátul Dukász Péter színművész, a Temesvári Csiky Gergely Színház tagja látható.

A közönség soraiban Epres Attila és Martin Márta a Vágyvillamos szakmai beszélgetésén

A "karzat" is rendre megtelt a szakmai beszélgetéseken - ezúttal elöl Török Tamara dramaturg és Nádor Lili, a Katona József Színház művészeti titkára

A POSZT felolvasószínháza ezen a napon Nényei Pál Tempefői című művét mutatta be a HoppArt Társulat előadásában. A képen elöl Dióssy Gábor, mögötte Gyabronka József.

Enyedi Éva és Barabás Rchárd - előbbi a Tempefői dramaturgja is.

Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin és Gyabronka József a Tempefői felolvasószínházi előadásában

A Tempefői szerzője, Nényei Pál a felolvasószínházi előadás nézői között, mellette Szabó Borbála író, fordító, dramaturg

Barabás Richárd, Dióssy Gábor és Herczeg Tamás - utóbbi a rendezője is a Tempefői felolvasószínházi előadásának

A Magyar Teátrum Sátor Jubileum című programjában Réczei Tamás rendező, a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője Kiss Jenővel beszélgetett, aki 50 éve van a színpadon.

A jubiláló Kiss Jenőt a POSZT közönsége a kecskeméti Katona József Színház Bagó Bertalan rendezte Bánk bánjában láthatta Tiborcként a versenyprogramban.

Sebestyén Aba Bolyai János megtestesítőjeként Kocsis István A tér című monodrámájában, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában. Mint az off programok általában, ez is a Zsolnay Kulturális Negyedben, a JESZ-ben volt látható.

Kocsis István: A tér - Bolyai János szerepében Sebestyén Aba. Az előadás dramaturgja-rendezője Török Viola.

Gálffi László és Debreczeny Csaba az Örkény Színház János király című versenyelőadásában, rendező: Bagossy László

Gálffi László és Csuja Imre a János király Örkény színházi előadásában

Polgár Csaba, Pogány Judit, Debreczeny Csaba és Máthé Zsolt a János király Örkény színházi előadásában

Fullajtár Andrea, Bodnár Erika és Pálmai Anna a Nordostban - Katona József Színház, Kamra

Pélmai Anna - Nordost, Katona József Színház, Kamra

Bodnár Erika - Nordost, Katona József Színház, Kamra

Fullajtár Andrea - Nordost, Katona József Színház, Kamra

