Ritka-drága, tartalmas és eleven csend” – ezt tartotta a költészet lényegének Fodor Ákos, s a csend életének is éltető eleme volt. Távol a koncentrációt akadályozó (akár kellemes) zajok világától, ugyanakkor korántsem világtól-elzárkózottan, hiszen műveit befogadóknak szánta.
(Nem véletlen, hogy a Zeneakadémia elvégzése után a Zeneműkiadó szerkesztőjeként dolgozott, majd ettől a kötöttségtől is szabadulni vágyott. Fordított drámákat, verseket, írt dalszövegeket, sőt, mintegy félszázra tehető azoknak a különböző műfajú zenés színpadi műveknek a száma, amelyeknek a magyar szövege tőle származik. De aligha tévedhetünk azt gondolva, hogy számára a legszemélyesebbek a rövid lélegzetű versek voltak, amelyek kötetekbe rendezve életre szóló élményt jelentettek megannyi olvasónak. Hogy mennyinek – nehéz lenne felmérni; mindenesetre a karcsú kötetek és a gazdag válogatások nem sokáig foglalták a helyet a könyvesboltok polcain…)
A csend szinte vizuálisan is megjelent versesköteteiben, ahol oldalnyi létjogosultságot kaptak az egyszavasok is. Hogy is ne, hiszen mindegyikük saját világgal rendelkezik, amelynek bejárása korántsem annyi időt feltételez, mint elolvasásuk. Mindegyikük tartalmaz valamiféle esszenciát, gondolatcsírát, ami olyan fontos volt a szerzőnek, hogy másokkal is meg akarta osztani. Ily módon kinevelődött a stílusára, mentalitására fogékony olvasótábor, melynek tagjai azon kaphatták magukat, hogy immár személyes ismerősüknek, értékes barátjuknak tekintik a költőt. Akkor is, ha arcát csak képről látták, és hangját sem hallották. A többiek pedig – szerencsésnek érezhettük magunkat, életajándéknak tekintve a személyes ismeretséget.
Róla érdemben írni – még a gondolat is abszurd. Ilyesfajta felkérést A remekműelemzőhöz című kétszavasával lehet visszautasítani: „Gömböt, profilból?!”
De hallgatni is méltatlan – a kedves műfajának, az általa „mentalitás”-nak tartott haikunak külsőséges paramétereivel való játszadozás afféle rendhagyó emlékezés. Esetleges „érvényét” épp az adja, hogy az ő hommage-a.
Áldotta (?) – verte(?)
Sors keze, olvasói
örömére élt.
Koncepció című haikuja afféle ars poeticának is tekinthető:
„Én nem sokáig
szeretnék élni, hanem
csak jól és szépen.”
Mindenesetre, nem várta meg a Weöres Sándor által felidézett mozzanatot, a jóságos kéz, a rettenetes kéz, az ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát – már 70. születésnapja előtt „letette”.
Beckettől Fodor Ákosig
What is the word? – ezt
nem kell megválaszolni.
Soha, senkinek.
Fodor Ákosnak
leginkább, minthogy ő
érti e kérdést.
Tudja azt is, mit
Kurtág értett Játékon
címadásképpen.
Egyik szabály, hogy
nem kell komolyan venni.
Hiszen csak játék.
De van másik is:
halálosan komolyan
veendő minden!
Eme kettősség
Fodor Ákos számára
mindig adott volt,
Életfogytiglan,
üresjárat-nélküli,
lényegre-törő
haiku-költészet,
s egyéb mikrostruktúrák
keretei közt.
Rézkarc-jellegű
gondolati metszetek
sorjáznak bennük.
Friss szellemiség
találkozik rendre a
lényeglátással.
Van, hogy a haiku
tizenhét szótagja is
soknak bizonyul.
Egyszavasai
teljességnek részei,
koncentrátumok.
Közzétéve a
tovább örökíthetőt,
személytelenül.
Élményforrás lehet
alanyi költészete
ifjúnak, vénnek.
Bárkit megszólít,
aki nyitott, fogékony,
de „bárki”-e az?
Papírra vetve
a legszemélyesebbet,
rejtőzködve élt.
Távol állt tőle
elitkultusz, protokoll,
közéletiség.
Sajnos, nem jött el
életének utolsó
premierjére,
hiába várta
szerzőtársa, Láng István
a Fészek-klubba.
Megjelenését
jóelőre lemondta,
határozottan.
Megzenésített
haiku-füzérét most már
sohasem hallja.
Vagy tán Odaát,
rokon-szellem-közegben,
halhatatlanul.
Személyes búcsúm:
megkésett palackposta
Fodor Ákosnak.
(Fittler Katalin)
Ritka értékes ajánlás a szerzőtől 2009-ben megjelent Gonghangok című kötetének hátlapján:
„A GONG is csodálatos hangszer.
A GONG úgy csodálatos, hogy alig hallható neszezéstől, percegésnyi hangocskától közepes intenzitású, száraz kopogáson és lágyan-telten, mélyen-hosszan kizengő, testes hangon át a mennydörgéserejű robajlásig terjedő megszólalás lehetőségeivel szolgál, a rajta/vele játszó muzsikus szándékától és tehetségétől függően.
Örülnék, ha alkatom és működésem valamelyest GONG-szerűnek bizonyulna – a többi: Játékosaimon múlik.”
Az alábbi akrosztichon-vers e kötet címét rejti.
Gonosz dolog az
önzés, de talán mégsem.
szeretet-rokon.
Ormótlan bánat,
amit veszteség okoz,
egyoldalúan.
Nem csupán az, ki
közvetlenül érintett,
sok más is sérül.
Gondolatiság,
szarkasztikus félmosoly
örökre eltűnt.
Hiányérzet, meg
visszafordíthatatlan
egyirányúság,
A mulasztások
jóvátehetetlenek
mindörökre már.
Nincsen több esély,
keserű a számadás,
kialudt egy fény.
Gazdagság-vesztés.
lehetőség-teremtő
szellemi magány
Okafogyott már,
érzelem és indulat,
kapcsolat híján.
Kiüresedett
intellektus-játszótér
lett a világ.
FITTLER KATALIN
