A magyar muzsikusok között mindig voltak olyanok, akik – alkotó és/vagy előadóművészetükkel – világszerte hirdették, hogy tehetséges nép a magyar, míg mások idehaza bizonyították, napi tevékenységük során. Liszt a nagyvilágot hódította meg – eközben Erkel Budapesten tett sokat az értékekben gazdag zenei életért (zeneszerzői életművének kiemelkedő fejezete a magyar opera megteremtése, de emellett zenei-közéleti feladatok ellátásával csakúgy, mint karmesteri és zongoraművészi munkásságával, szinte önmagukban is megálló életműveket hozott létre), a későbbi időkből pedig elég Bartók és Kodály eltérő útjára utalni. Vannak hasonló kettősségek napjainkban is, és történeti távlatból még élesebb-plasztikusabb lesz a kép, mint amilyennek a mai résztvevők megélik.

A nemzetközi előadóművészi karrier mindig imponálóbbnak hat, miközben nem lehetünk eléggé hálásak azoknak, akik vállalták az itthon maradással járó tompított fényt, hiszen mindennapi zenei kenyerünk javarészét nekik köszönhettük. Fokozott mértékben érvényesült ez akkor, amikor a média megannyi csatornája jóvoltából nem varázsolhattuk még otthonunkba azokat a rangos előadásokat, amelyek élő zenehallgatási élményként szinte elérhetetlennek tűnnek. Voltaképp a hangfelvételek döbbentenek rá a legnagyobb intenzitással arra, milyen aranykort élhettünk meg, amikor magától értetődőnek tűnt, hogy a hétköznapi hangversenyeken is Ferencsik János volt a karmester, és olyan szólistáknak tapsolhattunk rendszeresen, mint Fischer Annie vagy Kovács Dénes – hogy csak a legnagyobbak közül említsek néhányat. És hogy sok kiváló énekesünknek nem vezetett út a világ legnagyobb operaházaiba, annak köszönhető az Andrássy úti zenepalota aranykora.

Tehetségben tehát sohasem volt hiány, és a népi demokrácia elvitathatatlan érdeme, hogy lehetővé tette az ifjúság számára a zenetanulás egyszerű (és anyagilag sem megterhelő) módját. Kodály merész álmaiból az a feltétel mindenképp megvalósult, hogy bárki számára elérhető volt a zenetanulás. Hogy ebből a bőségkosárból nem mindenki akart részesülni – az egy más kérdés.

Ebből a szempontból nem sokat változott azóta sem a helyzet, hiszen megannyi feltételnek szerencsés találkozása eredményez csak olyan környezetet, amelyben kibontakozhatnak adottságok, képességek – és kiragyoghat a tehetség.

A változó idők folyamán változik a figyelemfelkeltés a zenetanulás iránt csakúgy, mint a gyerekek e szabadon választott különórákon elsajátított tudásának a fogadtatása. Éppen ezért örvendetes, hogy megint csak honi fejekből pattant ki a komolyzenei tehetségkutató műsor ötlete, amely napjaink tévénézői igényeinek figyelembevételével méltó „utóda”  a Magyar Televízió emlékezetes, kivételes jelentőségű Karmesterversenyének.

Ami a „tálalást” illeti, a könnyűzene képviselői mindig előbbre jártak: míg a komolyzenei műfajok képviselői (részben indokoltan) megkeresésre vártak, a létüket a népszerűségnek köszönhető, gyakran tiszavirág életű szórakoztatózenei csoportok maguk gondoskodtak érvényesülésükről, vagy legalábbis arról, hogy vonzó, közönségcsalogató legyen minden megmozdulásuk. Idejekorán éltek a korszerű hangosítási lehetőségekkel, fényeffektusokkal fokozták a látvány hatását. A komolyzenei rendezvények ilyen szempontból mindig puritánabbak voltak – ennek hatása mutatkozik meg abban, hogy az operaközönség olyan látványelemeket él meg „újdonságként”, amelyek már rég idejétmúltak a könnyűzenei rendezvényeken.

A média tömegmozgató hatását aknázta ki remek érzékkel a két producer, Peller Mariann és Vadász Dániel, amikor megálmodta azt a komolyzenei tehetségkutató műsort, amely minden várakozást felülmúló népszerűségre tett szert. Egy ország beszélt a pénteki adásokról, a szó legnemesebb értelmében „ügy” lett a komolyzene. Ez a műsor tehát egyrészt a sokszoros szűrés során legjobbaknak bizonyult fiataloknak adott lehetőséget, hogy megmutassák tudásukat, másrészt viszont közönséget nevelt. Zenehallgatóvá váltak azok is, akik egyszerű kíváncsiságból néztek bele a műsorba, megragadta azokat is, akik talán csak unalmukban, véletlenül kapcsoltak erre a csatornára. És aki megízlelte az aktív zenehallgatás élményét, keresni fogja a folytatást!

Mert a zenehallgatás nem szükségszerűen passzív. Szinte észrevehetetlen az a tevékenység, amelyet az érdeklődő végez: figyel (mert véleményt akar alkotni) és keresi (jobbára meg is találja) a szavakat, hogy visszaadja élményét, megossza másokkal. Ennél hatásosabb módja aligha van a széleskörű népművelésnek, egyszersmind ismeretterjesztésnek. Történik mindez élménycentrikusan, miközben tudásmorzsák épülnek be a hallgatók korábbi zenei ismeretei közé, néha adatként, információként, máskor összefüggésekre rávilágító tényanyagként.

Külön öröm, hogy a kezdeményezés – amelynek ily módon a folytatása is biztosított – inspiráló hatása megérintette a Holnap Kiadó igazgatóját, aki gondoskodott arról, hogy rövid idő alatt CD-melléklettel interjúkötet jelenhessék meg.

Akik a tévéműsorokban megszerették a tehetséges fiatalokat, szívesen olvasnak tőlük-róluk. És az olvasás azt a többletet adja a pergő műsorokhoz, hogy közben megállítható az idő, ki-ki elgondolkodhat… A versenyzőkön kívül megszólalnak a beszélgetésekben szülők, tanárok, a zsűri tagjai és mindazok, akik kapcsolatba kerültek ezzel a vállalkozással.

A beszélgetések nincsenek „kozmetikázva”, időnként még a szóbeliség apró hanyagságai is tetten érhetőek. Feltárul egy-egy gyerek-egyéniség belső világa, világlátása – és időnként olyasmiket mondanak, amivel továbbgondolkodásra késztetnek szülőt, pedagógust. És nem utolsósorban: kiderül, hogy minden teljesítmény mögött kemény munka van. Mert munka a sokórás gyakorlás akkor is, ha valaki önként teszi.

Korántsem csupán azok érdeklődésére tarthat számot a könyv, akik kézzelfogható emléket akarnak az élményt adó műsorsorozatról. Dokumentumértékén túl jelentős az a sok részletinformáció, amelyet a különböző társadalmi környezetből érkező gyerekekről/gyerekektől megtudunk, és számos kordokumentum-jellegű adalékot kapunk napjaink jellemző szemléletmódjairól – hála Varga Edit körültekintő szerkesztői munkájának.

Történik mindez „zeneközelben”, olyan fiatalok világában, akik érzékenyen reagálnak szűkebb-tágabb környezetükre. Önként vállalható kötelező olvasmány – mindenkinek!

FITTLER KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1