Legendás évek és legendás igazgatók a Vígszínházban!

A húszas és harmincas évtizedekben nehéz gazdasági korszak köszöntött Magyarországra, és a Vígszínházra is. Ebben az időszakban Roboz Imre volt az a legendás igazgató, aki a nehéz évek ellenére pénzügyi, gazdasági és művészi egyensúlyban tudta tartani az intézményt.

A leánya, Roboz Zsuzsa kisgyermekként menekült Angliába, ott élő rokonaihoz, és szüleivel soha többé nem találkozott, mert Imrét a nyilasok döbbenetes körülmények között, 1944 vége felé az utcán megölték, és Zsuzsi édesanyja is korán meghalt. Ezért semmi kapcsolatot nem tudott tartani szülőhazájával. Teltek-múltak az évek, és Roboz Zsuzsa Anglia egyik legelismertebb festőművészévé vált. Egyre nagyobb vágya volt gyermekkorát és ezen belül is a Vígszínházat megismerni. A véletlen folytán találkozott Bíró Bálint Londonban élő grafikus művésszel, volt cisztercita osztálytársammal, aki beszélt rólam Zsuzsinak, hogy a Vígszínház gazdasági igazgatója vagyok. Hamarosan levelezési, majd telefon kapcsolatba kerültünk, és mert Zsuzsinak semmi tárgyi emléke nem maradt szüleiről, kérésére elküldtem neki Londonba azt a fényképet édesapjáról, amely a harminc éves Vígszínház jubileumi kiadványában volt található. (Az albumot Hunyady Sándor szerkesztette.)

Zsuzsi e fénykép valamint empátiája és fantáziája segítségével megfestette édesapja, Roboz Imre portréját, elegánsan bekereteztette, és ajándékként elhozta a Vígszínháznak azzal a nagyvonalú gesztussal tetézve, hogy apjára emlékezve és róla elnevezve biztosít egy évente odaítélendő pénzdíjat a Vígszínház arra érdemes tagjának.

A festmény a Vígszínház nagyjait (Ditrói Mórt, Jób Dánielt, Molnár Ferencet, Harsányi Zsoltot) ábrázoló portrégalériában 1996. május 1-jén, a színház alapításának 100. évfordulóján foglalta el méltó helyét. Azóta minden évben az előző évad teljesítményei alapján legjobbnak ítélt, titkosan megszavazott művész kapja az egyre jelentősebbé váló Roboz-díjat.

El kell még mondani, hogy ez a nagyszerű művész, Roboz Zsuzsi nem értett a pénz kezeléséhez, ezért az Egyesült Államokban élő unokatestvérét, Roboz Tamást kérte fel vagyoni ügyei intézésére, ápolására és a díjhoz tartozó pénzösszeg átutalására. A jogosultság bizonyítására megszabta, hogy a díj átadásakor a Roboz Imre portré alatt egy fotó készüljön a díjazottról, amelyen – kvázi igazolásul – mint az Alapítvány Kurátora, én is látható legyek.

 

II. fejezet

Így tehát előrelátó döntése nyomán Roboz Zsuzsi vagyonát az amerikai unokatestvér, az ügyvéd-bankár Roboz Tamás kezelte, akit megérintett unokahúga nagyvonalúsága. Ehhez azonban azt is tudni kell, hogy Tamás édesapja is pesti színigazgató volt, akit valóban úgy neveztek elismerően, hogy a legendás Roboz Ali, s a hajdan Terézkörúti Színpad – ma Játékszín – névre hallgató intézményt vezette. Az ő emlékére született meg egy másik Roboz-kitüntetés, a Roboz Aladár-díj. De ki kezelje? Míg ugyanis a Vígszínház immár több mint száz éves fennállását a kontinuitás jellemezte, a Teréz körúton működő színpadra inkább az arculat- és névváltozás volt a jellemző, ezért nem tűnt alkalmasnak egy másik Roboz-díj kezelésére.

Roboz Tamás tehát – unokahúga tanácsára – engem kért fel, hogy a Vígszínház keretében működtessem az ő „Alapítványát” is. Megpróbáltam, de mert „két Roboz egy csárdában nem fér el”, ezért a család barátja, Mészöly Tibor tanácsára elneveztük „Pro Comedia” díjnak, és az év legjobb humorú vígszínházi művészének kellett volna megkapnia. Ez a kísérlet azonban nem sikerült. Ekkor már a Vígszínházban működött az Ajtay, a Várkonyi, a Ruttkai és a Harsányi nevét viselő alapítvány, s ez a Pro Comedia már nem fért el színházunk palettáján. A pénzt persze őriztem a bankban, de természetesen nyilvánvaló volt számomra, hogy nem ez a rendeltetése.

 

III. fejezet

Gondoltam egy nagyot és merészet. Megkértem a Játékszín igazgatóját, hozzon létre egy kuratóriumot, hogy a Játékszín állandó társulattal nem rendelkező, de annál több kiváló vendégművészt foglalkoztató működésében a két legjobbat válassza ki, akik a televízió nyilvánossága előtt, a Roboz Zsuzsi által ez alkalomra megfestett Roboz Aladár portré leleplezésekor átveszik a megosztott díjat.

2010. november 20-án, a Játékszín új premierje előtti ünnepségen – mint hajdanában, „magnum aldamas fecerunt!” – ott volt a színházi világ sok ismert, népszerű és nagytekintélyű képviselője, a kuratórium tagjai, mégpedig Balázsovits Lajos, Szirtes Tamás, Bodrogi Gyula, és persze a megosztott díj két nyertese, Garas Dezső és Haumann Péter, s az ünnepi beszédet tartó, a portrét leleplező Ungvári Tamás.

Ungvári professzor ünnepi előadása Roboz Aladárról, a színházáról, a nagy hagyományú pesti kabaré történetéről, híres anekdotákról szórakoztató, informatív, mégis ünnepélyes volt, méltó az alkalomhoz. Hogy pontosan mi hangzott el, s hogyan zajlott a ceremónia, azt egy akkor készült DVD őrzi.

 

IV. fejezet

U. i.: Úgy látszik, nemcsak a könyveknek, de a DVD lemezeknek is megvan az egyéni sorsuk („Libri” helyett fata sua DVD). Ezt a lemezt ugyanis már-már elveszettnek hittem. Hiába tettem tűvé minden elképzelhető lelőhelyet, se a könyvarchívumomban, se a Játékszínben, se a lemezkészítő stúdióban nem találtuk. A minap azonban nagytakarítás folyt a Vígszínház dramaturgiáján, és színházunk fődramaturgja megkérdezte, hogy nem volna-e szükségem erre az oda nem illő, nem a Vígszínházhoz tartozó dokumentumra. Dehogynem! Happy end!

 

V. fejezet

Roboz Tamás megköszönte eddigi munkámat, és mint mondta, ezentúl a Roboz család tagjának tekint. Legyek ezentúl Roboz Egon, de azért a Lázár nevet is használhatom. A levelét mellékelem.

Ezután sajnos meghalt Roboz Zsuzsi, és három hónap múlva követte Tamás. A szépséges és a magyar művészeknek sokat jelentő díjak elárvultak.

Egyedül maradtam a „Robozokból” mint tiszteletbeli Roboz. De Svájcban működik egy alapítvány, amely minden évben átutalja a díj összegét.

Mi pedig, a Vígszínház minden nagyszerű művészével, s így egyúttal napjaink egész magyar színházi közéletével együtt őrizzük tovább ennek a színháztörténeti jelentőségű családnak az emlékét.

LÁZÁR EGON

 

NKA csak logo egyszines

1