A megosztó személyiség ellentétét Törőcsik Marinak hívják, ezt a képzetet erősítette a nyolcvanadik születésnapja alkalmából – melyhez ezúton is szeretettel gratulálunk – rendezett gála is a Nemzeti Színházban. Fiatalok és idősek, liberálisok, konzervatívok és baloldaliak együtt ünnepelték – valahogy így kellene lennie ennek mondjuk a március tizenötödikékkel is.

Az igazán nagy egyéniségek, művészek esetében – mint Törőcsik Mari vagy Marton Éva (akinek legendás operafelvételeiről szólunk ebben a számban) – nemigen szoktak felmerülni generációs problémák. A nemzedéki ellentét inkább a köznapiság műfaja, de a kisemberek életének, találkozásainak sem szükségszerű, elkerülhetetlen tartozéka – minden szinten formátum kérdése a dolog. A Tünet Együttes Sóvirág című előadása egy ilyen köznapi találkozás nem mindennapi története.

Több generáció színházszeretete szülte a Roboz-díjakat, az egykor színházat igazgató, menedzselő Roboz Imréé és fivéréé, Roboz Aladáré, akikről elnevezték, valamint gyermekeiké, a festőművész Roboz Zsuzsáé és a bankárrá lett Roboz Tamásé, akik alapították, s nevet adtak a díjaknak. A színészeknek járó elismerés történetét Lázár Egon, a Vígszínház legendás gazdasági igazgatója osztotta meg velünk.

A nagyszerű színházi zenész és komponista, Horváth Károly kevés díjakban testet öltő elismerést kapott életében, annál többet kollegiális megbecsülés, szeretet formájában. Igazi csapatjátékos volt, ő is mindenkivel szót értett, megtalálta a hangot, a zeneit mindenképp – nemigen hihető, hogy nincs többé.

Csapatjátékosok a résztvevő színház hívei is, akik a közönséggel együttgondolkodva alakítják előadásaikat, természetesen azért nagyon is határozottan eltervezett keretek között, miként az a Káva Kulturális Műhely vezetőjével, Takács Gáborral készült interjúból is kiderül.

Hasonló törekvések jellemzik az utóbbi években Schilling Árpád s a Krétakör munkáját is, és bár A harag napja éppen nem ez a vonulat, az előadásról író D. Magyari Imre szerint „el lehet játszani azzal, mondjuk egy középiskolai osztályban, hogy Erzsi története alakulhatna-e máshogy”. És akkor már a résztvevő színháznál is vagyunk – ámbár nézetem szerint az efféle kérdéseket önmagának feltevő, pusztán érzelmileg és intellektuálisan, nem tettleg aktív néző is résztvevő.

A színház egy másik szegmense, a műkedvelők, amatőrök világa jelenik meg a Centrál Színház nagyon is professzionális előadásában, szellemesen, élvezetesen, s a szakmaiságot és ezáltal a nézőt mindenekfelett tisztelve.

A szakmaiság, a színészi alkotás folyamata a Kerekes Évával készült beszélgetés témája, amelyben – ha csak érintőlegesen is, de – szóba kerül a végül meghiúsult együttműködési kísérlet is Pintér Bélával és társulatával. Akiknek három előadásával foglalkozik e számunkban D. Magyari Imre.

Ahogy Pintér Béláéknak egykor, most a Forte Társulatnak, egészen sajátos színt, formanyelvet jelentő előadásaiknak is a Szkéne Színház a legfőbb bázisa, ott látható a Bűn és bűnhődés című legújabb produkciójuk, amelynek közelítésmódja merőben eltér a korábbi színházi Dosztojevszkij-adaptációkétól.

És valami meghitt állandóság s a művészet folyamatos változása, a jól ismert meghökkentő újszerűsége – Józsa Ágnes beszámolója szerint ilyesmik a meghatározó élményei egy bécsi képzőművészeti portyának is.             

                                                                                                                                                          SZŰCS KATALIN ÁGNES

 

NKA csak logo egyszines

1