„Nekünk sok a jó színészünk. De nem tudom, hogy akik kortársai voltak egy Jászai Mari nevű művésznőnek, tudták-e, hogy ő a Jászai. Én legalább tudom – írta Örkény István Sulyok Máriáról –, hogy ő a Sulyok, hiszen két darabomban játszik, akkora skálán, ami ötnek is sok…”

Idén novemberben, Törőcsik Mari nyolcvanadik születésnapján végre elégedetten azt érezhettük, hogy a közönség is, a szakma is – valójában az ország! – tudja, hogy ő a Törőcsik.

Tudták kivételesen a tévék is – legalábbis egy-két csatorna –, amelyek a régebbi, immáron klasszikusnak számító filmek bemutatásával kárpótolták a hajdani Törőcsiket már alig ismerő fiatalokat. Magától értetődik, hogy illendő főhajtás jelent meg a legkülönbözőbb lapok hasábjain is. De legfőképpen annak örülhettünk – és ezt most saját előítéleteink cáfolataként írom –, hogy méltón ünnepelte hűséges és kivételes tehetségű tagját Törőcsik szakmai családja, művészi otthona, a Nemzeti Színház is. A tiszteletére rendezett gálaest nem szokványos, protokolláris ünnepély volt, hanem jó szívvel, művészi igénnyel összeállított, színvonalas ajándék. És nem azért, nem azáltal, hogy az illetékes miniszter is felköszöntötte az ünnepeltet – bár ez is helyénvaló volt –, hanem mert a Jordán Tamás rendezte ünnepségen megjelent, illetve közreműködött a színházi és zenei élet színe-java. Az ünneplő közönség tagjai állva tapsolva teremtették meg az ünnepi hangulatot. Jó volt elhinni, vagy legalább azzal áltatni magunkat, hogy erre az estére fegyverszünetet kötöttek a megosztott közvélemény és a szembenálló táborok tagjai, akik héttől tízig találkoztak Törőcsik Mari művészetének szeretetében.

Kurta megszólalásában bölcsen köszönte meg Törőcsik, hogy a Nemzeti Színház regnáló igazgatója nagyvonalúan korábbi elődjére, Jordán Tamásra bízta a születésnapi gála rendezését. Mi, akik tíz évvel ezelőtt is joggal dicsértük az általa szerkesztett-rendezett műsort Törőcsik Mari 70. születésnapján, most újfent örülhettünk: Jordán igényessége és humora egyaránt remekül érvényesült most is. Szívesen és joggal dicsérném én is a közreműködők teljesítményét, ha ez lenne a főhajtás helye. De sem Érdi Tamás zongora-, sem Szabadi Vilmos hegedűjátéka, sem Román Sándorék tánca nem szorul az ilyenkor kézenfekvő jelzőkre. Törőcsik Mari színészkollégái is azt nyújtották, ami várható volt: művészetük mellé szeretetüket.

Látszólag nem tartozik a témához, de valójában sokunk felejthetetlen emléke, amikor Levendel Lászlót – a tüdőbetegek, allergiások, alkoholisták s a társadalom perifériájára szorult elesettek nagyszerű orvosát – köszöntöttük hetvenedik születésnapján, és lánya, Levendel Júlia hívó szavára minden vendég egy szál sárga nárcisszal zarándokolt el a Városmajor utcába. Sokan voltunk, talán mert szép idő volt, és szívvidámítóan sárgállott az utca. Politikai szemlélettől, világnézeti különbségektől függetlenül, barátok és ismerősök, páciensek és tisztelők találkoztunk Levendeléknél. Ha nem is az utolsó, de mindenképpen emlékké kristályosodott, rendkívüli találkozó volt, ahol Csoóri Sándor és Konrád György, Hanák Péter és több népi író is egyaránt felszabadultan örülhettek egymásnak. Azóta a magyar értelmiséget elválasztó falak még sokkal magasabbra épültek, régi barátságok megszakadtak, de mintha a különböző szekértáborok tagjai Törőcsik Mari nyolcvanadik születésnapján újra együtt tapsoltak volna. Legalábbis ez jutott eszembe, amikor a nézőtér szélén, valahol a hatodik sor táján szem és fültanúja lehettem Mécs Imre és Pozsgay Imre kézfogásának.

Akik tévén követték a gálát, azok is láthatták, hogy ezen a születésnapon csupa sárga rózsa volt a színpad. De a legszebb virágkosárnál is szebben ragyogtak azok a szálanként összehordott virágok, amelyeket rendezői utasításra a Törőcsiket valaha, valahol rendezők vittek fel a rivaldára, azért, hogy számba vehessük, hány mestere, partnere, munkatársa volt a rendezőit mindig fenntartás nélkül nagyra becsülő színésznőnek. Aki évtizedekkel ezelőtt, egy vele készített interjúmban beszélt arról, hogy számára a színész és a rendező kapcsolata magát a hivatásbeli létezést jelenti, a színészetet. Már akkor Fortuna kegyeltjének mondhatta, illetve mondta is magát, mert a legnagyobbakkal sikerült megteremteni a kölcsönös bizalmat. Gellért Endre, Fábry Zoltán, Major Tamás vagy Ljubimov már nem lehettek jelen, de Aschertől Zsámbékiig, Csiszártól Zsótérig ott volt majdnem mindenki, akinek ott kellett lennie. Érdekes és elgondolkodtató, hogy megszólalásában az ünnepelt csak három fontos emberét hiányolta: Alföldi Róbertet, Tarr Bélát és Esterházy Pétert.

Életkoromból, múltamból is következik, hogy nagyon régóta ismerem Törőcsiket. Majdnem pályakezdő volt, amikor az első interjúkat készítettem vele, és hetvenedik születésnapjára jelent meg róla írott könyvem. Joggal hittem, hogy sokat tudok róla, de ezen az estén, akárcsak a tévé Mestersége: színész című műsorában egy a korábbinál nemcsak érettebb, de bölcsebb, gondolkodó értelmiségit ismertem meg. Emlékszem, valamikor az őskorban, a Háború és béke színházi változatának bemutatója előtt megkérdeztem a Natasa szerepére készülő Törőcsiket, hogy lehetett Hegedűs Gézánál levizsgázni úgy, hogy valaki nem olvasta Tolsztoj remekét. Törőcsik erre elnevette magát: Géza bácsi tudta, hogy az örökös forgatástól fáradt vagyok és álmos, de bízott bennem, hogy előbb-utóbb csak végigolvasom a kötelező irodalmat. Azóta alighanem végig olvashatta, Maár Gyulával, Pilinszky Jánossal végig vitathatta és az évek során végig is élhette a világ drámairodalmának tekintélyes részét. Ahogy fogalmazott: egész élete beépült a figurákba. A korszak egymást követő újságíró nemzedékei igazolhatják, hogy Törőcsik Mari mindig is próbált őszinte lenni, és nem hazudni. .Ehhez 1989-ben azt tette hozzá, hogy közben pontosan tudja, a teljes igazságot, a legbenső véleményét akkor mondhatja el, ha vagy megérné a nyolcvanadik születésnapját, vagy olyan anyagi függetlenséghez jutna, amiben megszűnik mindenfajta kiszolgáltatottság. (Nők Lapja, l989. dec. 23.) Talán ezért is volt olyan megindítóan szép ez a megélt, megért nyolcvanadik születésnap. Ma már azt is tudjuk, hogy a törékeny, filigrán, idősen is gyönyörű Törőcsik színjátszásunk nagyasszonya, de kortársként is becsülendő, lenyűgözően okos nő. Aki hosszú és gazdag élete ünnepi állomásán is meggyőzött bennünket arról, hogy emberből van. Akinek élettapasztalata és diplomáciai érzéke, emberszeretete, értéktisztelete művészetének lenyűgöző hátterét nyújtotta – nem csak ezen az estén.

Sok-sok nagyszerű alakítása után ehhez a születésnapi estéhez nemcsak a kritikusok, a nézők közül is mindazok gratulálnak, akik pontosan tudják, hogy ő a Törőcsik.

                                                                                            FÖLDES ANNA

 

NKA csak logo egyszines

1