Próbálom felidézni, előhívni magamból az élményt, milyen volt először végighallgatni egy teljes operát hangfelvételről. Amikor mindennemű színházi látvány-tapasztalat nélkül, pusztán a cselekmény ismeretében, szövegkönyvvel (később zongorakivonattal) a kézben követhettem nyomon a történéseket. Emlékszem, a legnagyobb hatást a zene felfokozó ereje gyakorolta rám. Hogy mennyivel hatásosabb valami elénekelve, mint pusztán prózában elmondva. És ehhez jött a zenekar további távlatokat (mélység-magasság dimenziókat) nyitó hatása. Ez a csoda elsődlegesen akkor hatott, amikor ismeretlen hangzások sorjáztak – későbbi fokozat volt, amikor vártam a hamarosan bekövetkező mozzanatokat, s ott már belejátszottak az értékelésbe a korábbi élmények; felül tudta-e múlni a korábban megismert hatásokat az új interpretáció. Történt ez akkortájt, amikor még bevallottan a műveket szándékoztam újrahallgatni, s fokozatosan ébredtem rá az előadóknak az operák hatásosságát erőteljesen befolyásoló lehetőségeire.

Az is indokolja e múltidézés létjogosultságát, hogy napjainkban megannyi operabarát voksol a színpadra szánt művek „félig szcenírozott”, szinte koncertszerű előadása mellett, s ez a jelenség akkor is figyelemre méltó, ha nyilvánvaló: önkényes rendezői megoldások ellenhatásaként (azok kivédésére) születhetett ilyen ítélet. És talán amiatt, hogy a kevéssé megfelelő alkatú énekesek remek hangi-zenei teljesítménye zavaró látvány-mozzanatoktól mentesen jobban élvezhető.

Az utóbbi években mind több DVD-felvétel tette lehetővé, hogy tér és időbeli virtuális utazásokkal kapcsolódjunk be a világ vezető operaházainak előadásaiba – ezt tetőzi be a MET-közvetítések iránti immár fenntartások nélküli elragadtatás…

Ilyen közbülső fázis után visszakanyarodni a kizárólag akusztikus élményhez: erre kínál lehetőséget a 2015 februárjában készült Aida-felvétel, a címszerepben Anja Harterosszal, Radamesként Jonas Kaufmannal (mindketten e koncertszerű előadásokon debütáltak szerepükben).

Az olasz énektanár apa fiaként Angliában született Antonio Pappano Amerikában végezte zenei tanulmányait, s a Royal Opera House után a római Accademia Nazionale di Santa Cecilia élén immár egy évtizede tölti be a zeneigazgató tisztét. Tehát „saját” együtteseket vezényel, hazai terepen. Kérdés, hiányzik-e a színpad az énekeseknek – és szerepformálásuk által a hallgatóknak.

Behunyt szemmel (illetve sötétben) élesebben hallunk, amikor pedig vizuális ingerek kápráztatnak el, korántsem szerzünk hasonlóképp pontos auditív tapasztalatokat. Máskor viszont a látvány befolyásolja, mintegy irányítja hallásunkat. Ugyan kit zavar, ha színpadon egymást váltja tabló „nagytotálja” és bensőséges kamarajelenet – mint amikor képzőművészeti albumban azonos nagyságú ábrázolását kapjuk csataképnek és csendéletnek. A partitúrába belekomponált (a hangszereléssel kifejezésre juttatott) intenzitás hozzásegít ehhez, kiváltképp, ha vizuális segítséget is kapunk hozzá. Ez a problematika hangsúlyos szerepet kap az Aidában, ahol az első két felvonásban a monumentális tablók vannak túlsúlyban, majd az intimitás irányába tolódik el a jelenetek aránya. Kérdés, megvalósítható-e (mármint hogy elhitető erővel) a koncertpódiumon is ez a hatás, mindennemű látványelemek támasztéka nélkül.

Amennyiben feltételezzük, hogy nem történt drasztikus mértékű felvételtechnikai beavatkozás, tehát legalábbis nagy pontossággal az előadói elképzelést (karmesteri koncepciót) halljuk, azt vehetjük észre, hogy Pappanót is foglalkoztatta ez a probléma. Legalábbis erre vall a zenekari dinamika határértékeket súroló tágassága, az alig hallható pianissimótól a harsány fortissimókig. Az ambitus tágasságával a hangzástér kiterjedését szándékozott sejtetni (tehát nem az előadás teréét, hanem az egyes jelenetek helyszínét). A távolból is kivehető plasztikus érzelmi és indulati görbék a plakátfestészet analógiáját juttatják eszünkbe. Ugyanez a dinamikai zaklatottság szólistáknál a belső érzelmi-indulati történések kivetülése.

Ismert-népszerű operáról lévén szó, perdöntő kérdés, hogy elhisszük-e a szereplők jelenlétét, vagy pedig énekes produkciókban gyönyörködünk. Ami az utóbbit illeti, nem lehet okunk panaszra: Kaufmann Radamese ellenállhatatlan (nem véletlen, hogy Amneris is magáénak szeretné tudni a szerelmét). Harteros Aidája általában „celeste”, csak amikor az éneklési vágy (a szólam zeneileg-technikailag egyaránt igényes kidolgozásával) elhatalmasodik benne a szerepformálás felett, akkor kerülünk vissza a realitás talajára. Jekatyerina Semencsuk repertoárján előkelő helyet foglal el Amneris (énekelte a milánói Scalában, s a nápolyi San Carlo előadását DVD-felvételen is megörökítették). A római CD-felvétel legemlékezetesebb mozzanatai közé tartozik a IV. felvonásbeli jelenete Radamesszel, valamint a feszültségektől szikrázó, igazi színpadi légkört teremtő Nílus-parti jelenet.

Van egy olyan sajátossága a felvételnek, amely részben összefügghet a készítésével. Eltekintve valami belső nyugtalanságtól (ami korántsem zenei meggondolásból adódik – ilyenkor szokott, akár hangversenyen is, szinte önkéntelenül, legalább egy ujjal mérőütést ütni még a szakmán kívüli érzékeny hallgató is , mintegy megfegyelmezve a bizonytalankodó előadókat), néha nem meggyőzőek a váltások. Szívesen mentegetem a dirigens koncepcióját azzal, hogy utólagos vágással rövidítették a szünetet, avagy a felvett részleteket szorosabban fűzték egymáshoz. Ilyenkor nem a színpadi idő borul, hanem a hallgató zökken ki a műhöz alkalmazkodó belső ritmusból. Mindenesetre, amikor drámai történések vannak, nyoma nincs ilyen bizonytalankodásoknak.

A dinamikát lehet utólagos beavatkozásokkal módosítani. Ami viszont sohasem írható a felvételkészítők rovására, mert nincs utólagos beavatkozási lehetőség, az a hangok, frázisok intenzitása, belső feszültsége. Világok választják el egymástól a távoli, bizonytalan, éteri és visszafogott, netán feszültséget elfojtó halk hangzásokat, hogy csak néhány alaptípust említsek. Pappano kispórolja ezt a hatáselemet a legfeszültebb pillanatokra, s tény, hogy ilyenkor rendkívüli eredményt ér el. Ez az Aida szép történet, bonyodalmakkal és különleges befejezéssel. A tablók átütőerejéhez szükség lett volna a látványra… (Warner Classics – 0825646 106639)

FITTLER KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1