„Otthonkaként” magyar címeres mezt hordó, a jellegzetes középszerűségében tündöklő társasházi közös képviselő méltatlankodja magát befelé a még éppen elhelyezkedő közönség közé az Ankert egyik hosszúkás „fészerében”. Papírmappával a hóna alatt igyekszik az egyik lakóhoz, behajtani a közösköltség-elmaradást. Közben szórja ránk a sirámait a hangosan bulizó külföldi lakókról, akik közül vélhetően a Mazdáját levizelők is kikerülnek. Sértett egzaltáltságában egyre jobban belehergeli magát a panaszáradatba. Pedig „Isten látja lelkét”, ő nem irigykedik a külföldiekre – de az azért mégse járja, hogy alig vetették itt meg a lábukat, máris vadiúj Audikkal száguldoznak. Monológjának végén átadja a teret a virtuális játéknak: profi színészek és civil közreműködők alkotta alkalmi társulat formál meg egy különlegesen szerkesztett tévé- és rádiójátékban egy magyarországi lakóközösséget, ahol a már-már egyetlen magyar család, Kárpátiék kénytelenek élvezni a közös képviselő tenyérbe mászó tolakodását. A Szomszédok címet viselő társadalmi szatírában Pogány Judit mint nagyothalló, szenilis nagymama, Schneider Zoltán megcsömörlött, ennek jegyében agresszív nacionalista családfőként, Schermann Márta a munkáját frissen a szögre akasztó BKV-ellenőr anyuka szerepében és Kovács S. József mint a család 16 éves többé-kevésbé reménysége egy szokványos családi vacsorához készülődnek. A készülődés azonban itt valójában szűk körű: csak a nagymama süti a maga szórakozott lelkesültségével a májat; a többiek inkább ezt az estét is megúsznák. A tartozásért kopogtató közös képviselő (Felhőfi-Kiss László alakításában) szemlátomást gyakori vendég, aki bezárkózó gondolatvilágával vélhetően összefüggő magányát a másokon való visszaélésszerű élősködéssel kompenzálja – többedszerre hívatlan vacsoravendége a Kárpáti családnak.

Az alaphelyzet és egyben a cselekményt beindító körülmény a sóhiány: a sült máj csak frissen sózva finom, viszont elfogyott a só. A helyzetkomikumként ábrázolt vasárnapi zárva tartás miatt a probléma elhárításához alternatív – és jellemző módon csak a 16 éves fiatalnak készségszinten eszébe ötlő – megoldáshoz kénytelenek folyamodni: kölcsön kell kérni sót a szomszédtól. Aki külföldi – és ez most hangsúlyos. Ugyanis a külföldi szomszéd nem magyar, hanem tengeri sót ad, kiváltva ezzel a családfő és a vele egy követ fújó közös képviselő kezdetben jópofa viccelődésnek szánt, aztán a családi társalgás folyamán egyre hegyesebbé váló és egymásra licitáló nacionalista szólamait. A vacsora légköre egyre fojtogatóbbá válik. A tévéjáték hangjátékra vált, és a Kárpáti család kietlen, lepusztult konyhája helyett a társasház többi lakásába nyerünk fokozatos bepillantást: vietnami, roma, afgán és afroamerikai családok magyarországi otthonaiba, amelyekben szintén vacsorához készülődnek, ám néma látványukban totálisan ellenpontozzák az immáron csak hangaláfestésként közvetített Kárpátiékat. Békésségükben és hétköznapi normalitásukban már-már idillikussá válnak, nem úgy, mint az éppen a külföldi szomszédokon élcelődő, a magyar történelem mitikus toposzait vacsoratémává tevő magyar família (elnézést a jövevényszó használatáért).

Kellő büntetés a frusztráltságában fuldokló családfőnek, Kárpáti Andrásnak, hogy Zoli fia a félretett közösköltség-pénzt DNS-mintára költötte: a gyerek nem akarja ugyanis elhinni, hogy tényleg ezektől a beszűkült gondolkodású szülőktől származik.  Noha az előadás szövege helyenként túl közhelyes és sematikus, ezt a színészek – főleg a verbális gesztusokat is a tőlük megszokott, megunhatatlanul realista stílusban használó Pogány Judit és Schneider Zoltán, de a fiatal Kovács S. József is – kellőképpen ellensúlyozzák.

A szegedi Ars Omnis Kulturális Egyesület Szomszédok című projektje (Hárs Anna tollából és Schermann Márta rendezésében) a Magyarországra érkező migránsok és bevándorlók befogadásáról, a magyar társadalom feléjük félelemből vicsorító rosszabbik énjéről ad groteszk, szatirikus, összességében lehangoló képet. Finanszírozójuk a Norvég Civil Támogatási Alap, melynek pedigréje mostanában csak a jobbik énünk számára vonzó. Az ilyen előadások amellett, hogy kertelés nélkül beszélnek egy spirálszerűen lehúzó társadalmi attitűdről, merész ábrázoló módszerük révén talán az önreflexív hajlamainkat is erősítik. Közös érdekünk, magyaroknak és velünk élő bevándorlóknak, hogy ne csak egy belvárosi romkocsma tűzze alkalmilag műsorára.

 

MÉSZÁROS SZILÁRD

 

* Az írás az Ankertben 2015. április 8-án megtartott bemutatóról készült. Az előadás 2016 januárjától a Trafóban látható.

 

NKA csak logo egyszines

1