2013. november 18-24.
19 + 3 előadás
1 éves kortól 18 éves korig várják a gyerekeket, a fiatalokat, a családokat, óvodákat, iskolákat.
A szemle díszvendége: a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház.
A szemle ideje alatt a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Együtt növünk fel című kiállítása, a Circus Mechanicus (Tintaló Társulás) és a Tintakő Könyvesbolt várja a közönséget.
Az előadások után szakmai beszélgetésekre, november 20-án, szerdán a szemléhez kapcsolódó módszertani programokkal várják a szakmabelieket és az érdeklődőket.
www.marczi.hu/www.gyermekszinhaziszemle.hu
Szervező: II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.
Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ (1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a)
Szervező, koordinátor: Juszcák Zsuzsa +36 70 335 6285; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A rendezvény támogatója: Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
Fővédnök: Dr. Láng Zsolt polgármester
A zsűri tagjai: Réczei Tamás, Rumi László, Uray Péter
A szemletanács tagjai, az előadások válogatói: Kaposi László, Sándor L. István, Szakall Judit
Részletes Program és jegyigénylés:
November 18. hétfő 10.00
Vaskakas Bábszínház
Csillagszedő Márió
Az előadás időtartama: 50 perc
Ajánlott életkor: 5 éven felülieknek
November 18. hétfő 11.00
ESZME - Fabók Mancsi Bábszínháza
A székely menyecske meg az ördög – népmese bábokkal
Az előadás időtartama: 50 perc
Ajánlott életkor: 5 éves kortól
12.00 Szakmai beszélgetés: a Csillagszedő Márió és A székely menyecske című előadásokról.
November 18. hétfő 15.00
MaNNa Kulturális Egyesület - Zsámbéki Színházi Bázis
Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek
Az előadás időtartama: 110 perc
Ajánlott életkor: 15 éves kortól
November 18. hétfő 17.00
Csiky Gergely Színház
Holnemvoltfa – népmese kicsiknek
Az előadás időtartama: 70 perc
Ajánlott életkor: 5 éves kortól
18.30 Szakmai beszélgetés: az Állampolgári ismeretek és a Holnemvoltfa című előadásokról.
November 19. kedd 9.00
Mesebolt Bábszínház
TÁ-TI-TI báb-zene-játék óvodásoknak
Az előadás időtartama: 40 perc
Ajánlott életkor: 4 -7 éves korig
November 19. kedd 10.00
Kerekasztal Színházi Nevelési Központ – Szputnyik Hajózási Társaság Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor
A hosszabbik út – színházi nevelési előadás
Az előadás időtartama: 180 perc
Ajánlott életkor: 17 éves kortól
13.00 Szakmai beszélgetés: A hosszabbik út című előadásról.
November 19. kedd 17.00
Mesebolt Bábszínház
Galuska László Pál: Madarak voltunk
Az előadás időtartama: 55 perc
Ajánlott életkor: 4 éves kortól
18.00 Szakmai beszélgetés: a TÁ-TI-TI és a Madarak voltunk című előadásról.
November 20., szerda – módszertani programok
November 21. csütörtök 10.00
Budapest Bábszínház
Lúdas Matyi
Az előadás időtartama: 50 perc
Ajánlott életkor: 5 éves kortól
November 21. csütörtök 11.00
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ötödéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztály
Arany János: Toldi
Az előadás időtartama: 100 perc
Ajánlott életkor: 10 éves kortól
13.00 Szakmai beszélgetés: a Lúdas Matyi és a Toldi című előadásokról.
November 22. péntek 10.00
Ciróka Bábszínház
Gimesi Dóra: A Csomótündér
Az előadás időtartama: 55 perc
Ajánlott életkor: 7 éves kortól
November 22. péntek 11.00
Steps On Stage Kft.
Benga zenés-bábos tantermi színház
Az előadás időtartama: 45 perc előadás + 45 perc foglalkozás
Ajánlott életkor: 14 éves kortól
13.00 Szakmai beszélgetés: A Csomótündér és a Benga című előadásokról.
November 22. péntek 16.00
Harlekin Bábszínház
Shakespeare-mesék: Rómeó és Júlia
Az előadás időtartama: 60 perc
Ajánlott életkor: 12 éves kortól
November 22. péntek 17.00
Káva Kulturális Műhely
A hiányzó padtárs
részvételi színházi előadás középiskolásoknak
Az előadás időtartama: 120 perc
Ajánlott életkor: 15 éves kortól
19.00 Szakmai beszélgetés: a Rómeó és Júlia és A hiányzó padtárs című előadásokról.
November 23. szombat 10.00
Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – a szemle díszvendége
Pont, pont vesszőcske
Az előadás időtartama: 30 + 15 perc foglalkozás
Ajánlott életkor: 1-5 éves korig
November 23. szombat 11.00
Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – a szemle díszvendége
Fontanelli-Collodi-Fábri: Pinocchio, azaz volt egyszer egy fadarab – kisopera egy színészre és egy klarinétra
Az előadás időtartama: 100 perc egy szünettel
Ajánlott életkor: 8 éves kortól
13.00 Szakmai beszélgetés: a Pont, pont vesszőcske és a Pinocchio című előadásokról.
November 23. szombat 14.00
Stúdió K Színház
Kacskaringó – színes gombolyagmese
Az előadás időtartama: 30 perc + 20 perc foglalkozás
Ajánlott életkor: 3-6 éves korig
November 23. szombat 15.00
Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – a szemle díszvendége
Monoblock: Helló, náci!
Az előadás időtartama: 70 perc
Ajánlott életkor: 14 éves kortól
November 23. szombat 16.30
Ziránó Színház – Mesebolt Bábszínház
Pinokkió
Az előadás időtartama: 50 perc
Ajánlott életkor: 3 éves kortól
17.30 Szakmai beszélgetés: a Kacskaringó, a Helló, náci! és a Pinokkió című előadásokról.
November 24. vasárnap 9.30
Nézőművészeti Kft. – MaNNa Kulturális Egyesület
Ady/Petőfi
Az előadás időtartama: 60 perc + 60 perc beszélgetés
Ajánlott életkor: 14 éves kortól
November 24. vasárnap 11.00
MaNNa Kulturális Egyesület – Színház- és Filmművészeti Egyetem
Pálfi Kata – Nyitrai László: Borka Mumusföldön – avagy ki nem akar mumus lenni? – zenés bábos kaland
Az előadás időtartama: 65 perc
Ajánlott életkor: 5 éves kortól
12.30 Szakmai beszélgetés: az Ady/Petőfi és a Borka Mumusföldön című előadásokról.
November 24. vasárnap 14.00
Szkéné Színház
Kő, papír, olló – osztályterem-színházi előadás
Az előadás időtartama: 45 perc előadás + 45 perc foglalkozás
Ajánlott életkor: 15 éves kortól
November 24. vasárnap 16.00
Nézőművészeti Kft
Vakság
Az előadás időtartama: 60 perc, utána beszélgetés Kroll Zsuzsa látássérült barátunkkal.
Ajánlott életkor: 14 éves kor fölött
18.00 Szakmai beszélgetések: a Kő, papír, olló és a Vakság című előadásokról.
Jegyárak: 1200.- Ft
Csoportos jegyár (10 fő fölött): 800.- Ft, a kísérő pedagógusoknak tiszteletjegyet biztosítunk
Jegyigénylés: Tóth Andrea +36 20 486 8903; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.