Gyerekszínházi FelhívásA Marczibányi Téri Művelődési Központ (II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.)

2015. november 9-15. között ismét megrendezi a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét.

A szemlére 2013. január 1. után bemutatott előadások nevezhetők, amelyek nem szerepeltek

2014-ben a Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.

A fesztiválon – korosztályi és műfaji megkötött­sé­gek nélkül – igényes, formanyelvi gazdagságot tükröző, utaztatható, kis technikai igényű, kamarakörülmények között is játszható produkciókat muta­tunk be, beleértve az ún. csecsemőszínházi, a tantermi és beavató színházi, illetve a színházi nevelési előadásokat is.

A Szemlére történő válogatásnál a színházi-művészi minőség mellett figyelembe vesszük azt is, ha a produkcióhoz a gyerekek, fiatalok életkorának megfelelő, színvonalas feldolgozó program társul. Egy társulat, illetve alkotó több produkcióval is nevezhet.

Nevezési feltételek:

  • A teljeselőadásról  (és a feldolgozó programról) készült DVD (avi, mp4, wmv) felvétel elküldése 5 példányban (cím: II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.,

       Juszcák Zsuzsa, 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a)

  • A nevezési díj (6000.- Ft/előadás) átutalása(a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. 12001008-01351837-00100005 /Raiffeisen Bank Rt./ bankszámlára).

(Az átutaláson kérjük, tüntessék fel a színház, a társulat nevét és a számlázási címet.)

 

Nevezési határidő: 2015. június 15.

A felvételhez kérjük a következő adatokat mellékelni és e-mail-en is elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre:

  • a társulat vagy alkotó csoport neve, címe;
  • a kapcsolattartó neve, elérhetősége: e-mail cím, mobil szám;
  • az előadás címe, szerzője, játékideje, technikai paraméterei; ajánlott életkor
  • a közreműködők, alkotók névsora;
  • a feldolgozó program (amennyiben van ilyen) létrehozóinak és közreműködőinek jegyzéke;
  • a bemutató időpontja (felújított előadásoknál az eredeti bemutató időpontja számít).

A szemle programjáról a benevezett előadások megtekintése után szakmai csoport dönt, melynek tagjai: Kaposi László drámapedagógus, rendező, Réczei Tamás rendező, Sándor L. István színházi szakíró, Szakall Judit drámapedagógus, rendező

További információ kérhető:

Juszcák Zsuzsa: 0670-335-6285; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: www.marczi.hu; www.gyermekszinhaziszemle.hu

 

NKA csak logo egyszines

1