Orosz krónika magyar szemmel
Kiállítást megnyitni nem nagy öröm. Sem annak, aki csinálja, sem azoknak, akiknek szól. De része a rituálénak. Mi a fenét csináljon az ember ma Magyarországon egy ilyen kiállítással, amely huszonöt magyar fotóriporternek a Szovjetunióban, majd Oroszországban készült felvételeit mutatja be? Hogyan számolunk el/le azokkal az elõítéleteinkkel, amelyeket e témakörben táplálunk? Miért gondoljuk, hogy érdekesebbek valamiért ezek a képek, mint amik Nepálról, Kanadáról vagy Venezueláról készültek? Gondoljuk-e ezt egyáltalán? De ha igen, akkor miért? Nem éppen az országhoz, hajdan volt birodalomhoz tapadó negatív elõítéleteink miatt?
MANÉZS KAMARAZENÉVEL
Katona József Színház, Kamra
"A színház, mint olyan, gyerekkoromtól fogva izgat. Nincs ebben semmi új, ez egy játék. Maga ír egy darabot az embereknek az emberekrõl, amit azok, ha már megcsinálta, eljátszanak." Th. B.
SZABAD ÖRÜLNI
Budapesti Kamaraszínház, Ericsson Stúdió
Nem feltétlenül válik a jelen színházi évad dicsõségére, ha meg merem kockáztatni: a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában most futó sokadik Bernarda Alba háza-repríz az általam látottak közül az eltelt öt hónap legjobb elõadása. A dicséret viszonylagossága elsõsorban onnan ered, hogy akár a darabválasztásban, a megvalósításban sincs szóra érdemes újszerûség, eredetiség, mûvészi izgalom; a kritikusdíj kiosztásának mérlegelésekor a legjobb rendezés címéért nem is lenne versenyben. Ilyen esetben válik el markánsan a "legjobb rendezés" cím a "legjobb elõadástól". Rendezõi olvasatban, koncepcióban semmi frappáns, ám a színházi este kerek, harmonikus, egyenletes mûegész benyomását kelti, és hatásosan, meggyõzõen lehel új életet egy remekmûbe.
(Illetéktelen) színházi széljegyzetek
Mielõtt összeférhetetlenségemre fény derül, inkább bevallom: két okból is alkalmatlan vagyok rá, hogy kritikát írjak Szarka Lajos "helytörténész és lokálpatrióta" Letört olajág címû könyvérõl. Elõször, mert az emlékidézõ kötet hõse, Földes Gábor rendezõ (1923-1958) unokabátyám volt. Másodszor, mert magam is szerepelek szerzõként a mozaikszerûen összeszerkesztett, több mûfajú tanulmány- és emlékkönyvben. De arra is legalább két nyomós okom, érvem van, hogy áthágjam a szakmai illemszabályokat.
Én nem tudok máshogy...
Szerepei a Pesti Magyar Színházban: Villon (Csengey Dénes: A cella), Malvolio (Shakespeare: Vízkereszt), Jupiter (Offenbach: Orfeusz az alvilágban), Fouquet (Nick Dear: Hatalom), Dr. Gonzales (Rejtõ-Schwajda: A néma revolverek városa), Álmos (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény). Székesfehérvárott Ábrahám Pál Viktória címû nagyoperettjében Webster, valamint a Jégszirom címû, mesének is látszó, de mindenféleképpen felnõtteknek szóló történetben õ a Bûbájos, a varázsló. A szerepek mindegyike nagy szerep. Az eddig játszott több mint százhúszból nyolcvan volt ilyen súlyú. Ha színpadra lép, megszólal, egy sors kel életre. Legutóbbi bemutatója, A cella Csengey Dénes Villon-mûvén alapul. Megrázó és különleges elõadás.
