KITÖLTETLEN KÖRVONALAK
Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Pelikán Kamaraszínház
Azt nem állíthatja senki, hogy a rendezõk egymás kezébõl kapkodnák ki a Száz év magány címû regénybõl készült adaptáció szövegkönyvét. (Kissé persze különös ezt a mondatot éppen akkor leírni, amikor az évadban Székesfehérvár után Budapesten, a Vígszínházban is bemutatták a darabot.) Mintha a színházcsinálók tartanának a Schwajda György által több mint két évtizede, felkérésre készített színmûtõl.
Kisemberek, szörnyetegek és ...
Korábbi beszélgetésünk nem sokkal a nyíregyházi Ványa bácsi bemutatója után zajlott; arról beszéltél, milyen fontos neked, hogy idõrõl idõre klasszikusokat: Csehovot és Shakespeare-t játszhass. Azóta viszont szerepeidnek inkább egy másik vonulata látszik meghatározónak: kortárs, illetve XX. századi mûvek fõszerepei, olyan ironikus vagy groteszk ábrázolású kisemberek, akiknek sorsát a felszínen maradásért folytatott - olykor furfangos - küszködés és a sodródás kettõssége határozza meg. Svejk volt az elsõ, majd a Díszelõadással - korábbi beszélgetésünk másik fõ témájával - máig tartó sorozat vette kezdetét: Acdak a Krétakörben, Roch a Hóhérok havában, Guljacskin a Mandátumban, Ilja próféta, Peredy a Sárga liliomban, Podszekalnyikov Az öngyilkosban. Ugyanakkor klasszikus darabokban az utóbbi években inkább karakterszerepeket kaptál. Mi áll ennek a váltásnak a hátterében? Rendezõi felismerések? Színházi szükségszerûségek?
LEARTÕL LEARIG
Nemzeti Színház
Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Megvilágító erejû tapasztalat ugyanazt a rendezõi víziót két különbözõ társulat elõadásában látni - ekkor az a különleges élmény adódik ugyanis, hogy láthatóvá válik maga a rendezõi koncepció, és halvány nyomokban az a folyamat, ahogy ezt a bizonyos rendezõi elképzelést "belakják" a színészek-alkotók. Társulatonként és karakterenként különbözõ módon.
LEAR ÁRNYÉKA
Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Az áprilisi budapesti vendégjáték (talán az elhúzódó világítópróbák miatt) jelentõs késéssel kezdõdött a Tháliában. A csúszás nem csupán a feszült türelemmel várakozó közönséget, hanem a játszó személyzetet is megviselte. Az elõadások utaztatásakor törvényszerû adaptációs nehézségeken (például a nézõtér felõl érkezõ színészeknek a lehajtott pótszékek kikerülésén) is úrrá kellett lenni. Az indiszpozíció meg-megkísértette Bocsárdi László Lear királyának ezt az estéjét, de sem az esemény ünnepiségét nem árnyékolta be, sem a nagyszabású produkció megítélését nem befolyásolta.
