"KINEK és MIÉRT?"*
Schilling Árpáddal Hamlet-kurzusba kezdtünk 2006 májusában. Az elsõ olvasópróbára érkezve, még mielõtt a szövegkönyvet kinyitottuk volna, az elsõ mondat, amit a neve után elmondott, ez volt: "KINEK csinálsz színházat és MIÉRT. Csak ezen gondolkozzatok két hónapig, minden mást ki kell üríteni a fejbõl." Azt hiszem, akkor még csak nagyon ködösen sejtettem, hogy ez a mondat valójában mit hordoz és milyen jelentõsége van, nem csak a két hónapos közös munkánkat tekintve. A színházról alkotott képem egészét változtatta meg. Azt sem értettem akkor, hogy valójában a mai magyar színház ügyének két legfontosabb kérdése hangzott el.
Kádár-kori időcafatok
Május végén ismét színházi hetet tartott az m2. Ha azt is hozzávesszük, hogy az elsõ és második ilyen akció között éppen negyed év telt el, a harmadik viszont már két hónap múlva követte az elõzõt, s ezúttal is mind a hét estén volt színházi adás, pedig nem is volt közben színházi világnap, józan ésszel, logikusan a kísérlet sikerére kell gondolnunk. Magyarországon, s kiváltképp televíziós ügyekben józan észre, logikára hivatkozni persze legalábbis kockázatos. Mindazonáltal reménykedjünk. Némi reményre egyébként az is feljogosít, hogy ezúttal elmaradtak Sugár Ági kényszeredett próbálkozásai az adás körítésével, indoklásával, szituálásával, azzal, hogy vagy ürügyet keressen a választáshoz, vagy megpróbáljon hozzátenni valamit a színházi felvételhez. Érdekes dolog az, hogy színházban többnyire elég a színház. Bemegyünk, nézzük, és elvárjuk, hogy minden kiderüljön. A nézõk többsége mûsorfüzetet sem vesz, ha valami vagy valaki felkelti az érdeklõdését, esetleg a szünetben megnézi a plakátot vagy elkezd szórólapok után kutakodni. A televízióban mégis kényszeresen úgy gondolják, a színházba be kell vezetni a nézõt. Olykor a színfalak mögé is bekandikálnak, ahová színházi nézõ nemigen pillanthat be.
Bánk bán Európában
Az alábbi két darab, amelyek mindegyikét német szerzõ írta, azt a szenvedélyes érdeklõdést tükrözi, amit a XIII. század eleji magyar királyné, Gertrudis megölésének históriája keltett Európában évszázadokon keresztül. Ez érthetõ is, hisz egy királyi család bármely tagjának megölése olyan esemény, amely fölött egy korban sem tudtak könnyedén napirendre térni, hát még akkor, ha az megtorlatlanul maradt.
Rögzített koncertlégkör vagy stúdiófelvétel?
Eldöntetlen s eldönthetetlen kérdés, mivel minden egyes válasz alkalmanként személyre szabott: mit hogyan érdemes hallgatni, élõ elõadásban vagy hangfelvételen. A koncertlégkör (amit jó esetben a várt produkció iránti felfokozott érdeklõdés elõz meg, s utólag kiderül, hogy jogosan!) összehasonlíthatatlan, kivételes alkalmakat tesz emlékezetessé - a stúdiófelvételtõl viszont többnyire azt a többletet várjuk, amely az esetlegességek kiküszöbölésébõl származik. Kaphatunk tehát több perfekciót - kevesebb élményszerûséggel. És ami ideális lehetne, a koncertfelvételek gyakorlata, az is hamar levizsgázott: kiderült, hogy gyakran érezhetõen "biztonsági megoldás" kerül rögzítésre, ahol tehát korántsem a tõlük telhetõ maximumot nyújtják az elõadók - éppen azért, mert felelõsségteljesek: nyomasztja õket a rögzítés kívánta "tökéletesség".
