Lábjegyzetek a Lábjegyzetekhez
Hosszútávfutónak, lassan érõ típusnak minõsítette önmagát szellemi kalandregénynek is beillõ önéletrajzi könyvében Darvas Iván. Kérlelhetetlenül szigorú nevelõdési regénye, történelmi hátteret is kínáló szubjektív színháztörténete a múltat a jelennel, sõt a túlvilági jövendõvel összekötõ Végjátékkal zárul. Mégis úgy éreztem - sõt, írásban is megkockáztattam -, hogy a grafikus vénáját és írói kvalitásait is bizonyító színésznek még van mondanivalója a mi számunkra. Szólnia kell még az õt változatlanul izgató színházi kérdésekrõl, a lezáratlan vitákról, a struktúráról és az ízlésrõl, a színház társadalmi funkciójának aggodalommal megélt változásáról. "Lehet, hogy mindezt a Lábjegyzetek folytatására tartalékolja?" - kérdeztem akkor. (Criticai Lapok, 2001/7-8.) Kritikus kollégám szemtõl szembe is megkérdezte, de faggatására a szerzõ melankóliával kacérkodó racionális választ adott: minek is folytatná, amikor számadása a halállal ér véget.
III. Richárd - a falon
A székesfehérvári Vörösmarty Színház Shakespeare III. Richárd címû tragédiájának bemutatását azzal tette még emlékezetesebbé, hogy kiállítást készítettek a leghíresebb elõadások dokumentumaiból. Zömében fényképeket látunk, néhány színlapot, s ekkor döbbenünk meg, hogy az adatokban gazdagon illusztrált elõadás-történethez milyen kevés a tárgyi emlékünk.
Honti Katalintól búcsúzunk
Katitól
"...most már hívhatom fûnek is
föloldotta a föld neve alól
a tenyere is névtelen
már nem halott
a gyökerek lenyúlnak érte
fölsegítik
arc nélkül áll a fában
most már hívhatom fának is
elsötétített város a szeme
a szeme kõ alatti fény
ne sírjatok testvéreim"
(Ratkó József: Anyám)
"Miért mindig szócső, soha trombita?"
Évekkel ezelõtt izgalmas utakon-módokon, fél Európa jóindulatú levelezõ segítségét igénybe véve (még híre-hamva sem volt az internetnek) összegyûjtöttem Balázs Béla táncjátékait s a bemutatóikra vonatkozó dokumentumokat. Egy részüket az MTA Kézirattárában õrzött hagyatékban találtam, kézírással vagy gépiratban, csaknem mindegyik németül volt. Mutatóba közöltem néhányat folyóiratban (részben ezeken a hasábokon is), a róluk szóló morfondírozásaimat más helyen összefoglaltam. Három évvel ezelõtt pedig jelen orgánum egy teljes kis kötetnyi lehetõséget bocsátott rendelkezésemre, meg is jelent a Criticai Lapok Alapítvány kiadásában a Balázs Béla Táncjátékok címû kis könyvecske.
Õszinteség önmagunkhoz
Alig több mint hat éve beszélgettünk legutóbb; azóta 12 új szerepet játszottál el, és most készül a huszadik rendezésed. Mérlegeled az arányokat, mielõtt egy-egy új munkába belekezdesz? Vagy ez spontán módon alakul?
