Berlinhét
Hét elõadást volt szerencsém március végén Berlinben látni. Vannak közöttük idei premierek és több éve játszott produkciók. A választás nem követett semmiféle koncepciót, a szubjektív döntés befolyásolta. Annyi csupán a közös bennük, hogy jelentõs alkotók munkái, az ún. rendezõi színház iskolapéldái.
A nagyvilág és a hon
Dizájn és építészet - Breuer Marcell kiállítása a Ludwig Múzeumban
Breuer Marcell ül a Marcel Breuer-széken azon a plakáton, amely a 4-es-6-os villamos megállóiban fogadja a bámészkodót. Így invitálnak bennünket a Ludwig Múzeum kiállítására. A bemutató az alkotó születésének századik évfordulójára készült a németországi Weil am Rheinben található VITRA Design Múzeumban még 2002-ben, s azóta járja a világ nagyvárosait. A VITRA-cég, amely magas színvonalon gyárt irodabútorokat, feladatának tekinti azt is, hogy a világ kultúrtörténetileg legjelentõsebb székeit gyûjtse, a kópiáit legyártsa, és kereskedelmi forgalomba hozza. Remek ötlet ez mindenféle szempontból. Igényes bemutatót állítottak össze. Feladatuknak tartották a teljes életmû felvonultatását, amelynek legnépszerûbb és legközismertebb darabja az a bizonyos szék, amely egyszerû formájával, olcsó elõállíthatóságával, áramvonalas fémvázával a modernizmus szimbólumává lett.
Anton Prinner
Különös, ellentmondásos egyéniség, a maga sajátos útját járó személyiség és nagyon jó mûvész volt Anton Prinner (1902-1983), aki 25 évesen Prinner Annaként érkezett Párizsba. Ott férfinak öltözött, pipázott, és mély hangon beszélt, mert szerinte szobrász, igazi jeles mester csak férfi lehet. S mivel - egy futó látogatáson kívül - soha nem tért vissza Magyarországra, külföldi sikerei ellenére itthon szinte teljesen elfelejtették.
Egy világpolgár a Hajdúság fővárosából
2002 óta minden évben két bábmûvészt tüntetnek ki Blattner Géza-díjjal. Talán ennek köszönhetõ, hogy Blattner neve nem teljesen ismeretlen a nagyközönség elõtt. Ennél többet azonban csak azok tudhatnak róla, akik színházi és bábszínházi szakkönyveket lapozgatnak. Egy cikkíró a Criticai Lapok hasábjain nehezményezte, hogy az 1960-ban megjelent Mûvészeti Lexikon nem tesz említést Blattner és két közvetlen munkatársa, A. Tóth Sándor (1904-1980) és Kolozsváry Zsigmond (1899-1983) festõmûvészek bábmûvészeti tevékenységérõl. A tény valóban sajnálatos, az vigasztalhatja csupán a szerzõt, hogy a hazai és külföldi színházi szakkönyvek és lexikonok többnyire megkülönböztetett figyelmet szentelnek a magyar és a francia bábmûvészet e kimagasló személyiségeinek.
GYÖKÉRTELENÜL
Miskolci Nemzeti Színház
Radoslav Milenkoviè rendezõ Miskolcon ott folytatta, ahol Egerben abbahagyta. Újból elvágyódás elõadást rendezett. Míg a Három nõvérben Moszkva volt az áhított útirány, a Cseresznyéskertben Párizs az élet non plus ultrája. Onnan érkeznek s oda térnek viszsza a szereplõi. De hogy a két utazás között a birtokon milyen napokat töltenek el, mit jelent számukra a cseresznyéskert, hogyan viszonyulnak egymáshoz és önmagukhoz, az nemcsak jelenüket, hanem jövõbeli létüket is meghatározza.
