HÁROM AZ EGYBEN
Magyar Állami Operaház, Thália Színház
Igazán kellemetlen rendezõ Vidnyánszky Attila: egyetlen rövid estén több esetben is határozott állásfoglalásra kényszeríti nézõit, vagy ha ezzel idõnként adós maradna, akkor legalább alaposan elbizonytalanítja a publikumot. Miközben nem tesz mást, csupán ártatlan, vagy talán inkább - a bemutatót kísérõ PRtevékenység mottóját kölcsönvéve - ördögi ábrázattal kérdez, máskor pedig habozás nélkül megkérdõjelez lustaságra csábító evidenciákat. Sztravinszkij-estjével többek között olyan problémákat feszeget, hogy mit gondolunk az operáról és a színházról, a kettõ viszonyáról, sõt még azt sem átall firtatni, hogy egyáltalán mit gondol(hat)unk operának.
Isabella őrjöngése
A Milánói CRT (Centro di Ricerca Teatrale - Színházi Kísérleti Központ) számos érdekes kísérleti elõadás színhelye. Itt láttam Emma Dante társulatát is, amelyrõl hamarosan szintén beszámolok, s itt került színre az elmúlt évad utolsó bemutatójaként a La pazzia di Isabella, (Isabella õrjöngése) címû darab - az elõadás a commedia dell’arte színházi hagyományainak, elõadásmódjának összegzéseként készült.
AZ UTOLSÓ MOHIKÁN
Térszínház
Immár fél évszázad a boltozata és tanúja annak, miként futott fel hirtelen, ragyogott sokáig, majd kezdett fakulni, hunyorogni a kortárs lengyel és világirodalom egyik legformátumosabb alkotójának drámaírói csillaga. A több tucat színmûvet (is) számláló Mro¿ek-oeuvre a közép-kelet-európai abszurd politikailag és etikailag is bátor, esztétikai értelemben színházkatalizáló kiteljesedése volt fénykorában.
A színház történetét írni kezdik
A színháztörténet-írás kedveli a szóbeli vagy személyes forrásokat. Ennek több oka is van. A legelsõ az, hogy a magyar színházi élet elsõ évszázadaiból alig maradt fenn írásos emlék. Az állandó játszóhely hiánya, az állandó vándorló társulat életmódja, a pályán megforduló mûvészek fluktuációja, az érdekvédelmi és szakmai önszervezõdés hiánya magyarázatot ad erre a szomorú tényre, az viszont nehezebben indokolható, hogy a hézagos források miért nem férfias vallomásokra kényszerítik inkább a kutatókat, mint hogy az adatok hiánya okozta fehér foltokat saját fantáziájukkal színezzék ki.
"Lélek lép a lajtorján"
A cím egy Weöres-idézet, és nem véletlen, mert csiribi-csiribá, kezdõdik a varázslat! A varázsló felemeli ceruzáját, ecsetjét, vagy csak az ujját, mert egy igazi varázsló az ujjával is tud varázsolni, a szájával meg lelket lehelni kõbe, agyagba, papírra, filmkockára, képkeretre. Mert Sajdik Ferenc igazi varázsló! Engem már több mint húsz éve elvarázsolt figuráival, megbûvölve néztem õket, mintha egy másik világba csöppentem volna, egy álomvilágba, egy vidám világba, ahol minden csupa játék, meg színes vonal, meg ujjal elkent foltok, amelyekbõl minden lehet. Megmozgatja lusta képzeletünket, szelíden unszol, hogy figyelj csak, ha ezt itt tovább húzom, vagy gyömöszölöm, vagy kiszínezem, ház lesz belõle vagy madár vagy versenyló. Vagy amit éppen akarsz, vagy amit éppen elképzelsz.
