Színház - egyetemi háttérrel
Az Egyetemi és Fõiskolai Színházak Országos Fesztiválján 1999 márciusában, Pécsett láttam egy olyan elõadást, amilyenre - be kell vallanom - már évek óta vártam. Végre egy egyetemen mûködõ színházi csoport, a debreceni Kalipszis, melyben diákok játszanak, igazi értelmiségi színházi elõadást hozott létre. Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski címû kisregényét állították színpadra Tóth Csaba rendezésében. Igyekszem, hogy elsõ legyek, aki dicséri az újonnan felfedezett színházat. Elutazom Debrecenbe, hogy beszélgessek Tóth Csabával. Aztán az interjú szövege pihen egy kicsit. Most, csaknem egy évvel a történtek után mégis érdemes felidézni, hiszen új fejlemények vannak. A Kalipszis elismertsége nõtt saját városukban is: a helyi egyetemi kultúrközpontban, az egyre jobb hírnévnek örvendõ Lovardában van lehetõségük rendszeres elõadások tartására, sõt más alternatív elõadásokat is meghívhatnak. Aktuális tehát a beszélgetés, hiszen az elõadás él, s a színpad jobban mûködik, mint valaha. Utazzunk tehát egy picit visszafelé az idõben!
Noteszlapok
A Lila ákác Szép Ernõ búcsúja a békebeli Pesttõl. Egyszersmind a saját ifjúságától. Egy hosszú búcsúpillantás - a meghatottságtól kissé fátyolos, amit azonban szerencsésen ellenpontoz az önirónia.
A régi Pest a talminak és originálisnak, naivnak és affektáltnak, provinciálisnak és nagyvárosinak sajátos tenyészete. Tenyésznek benne a kényszer-léhák, akik már csak a szerencsében bíznak - lovakban, kártyában, rulettben -, nem a saját erejükben; a bizarr különcök, akiknek nincs más választásuk, csak a furcsaság; a mesterségesen felszított életvágytól hevülõk; a sármos szélhámosok, akiknek öröm bedõlni; a profi tarhások, akik pénzszerzõ cselvetéseiket mûvészien megkomponálják.
Színház a képernyõn
Ezúttal is tévéjátéknak keresztelték el az elmúlt hónap egyetlen színházi közvetítését. Edmond Rostand A két Pierrot címû, Kosztolányi Dezsõ fordította mûvét adták a Komédiumból. Taub János rendezte a színházi, Márton István a televíziós változatot. Utóbbiról ugyan régebben azt írták volna a stáblistára, hogy a közvetítést vezette. Az elvi különbség nem tudom mi, a gyakorlati valószínûleg az, hogy a helyszíni felvételt utóbb korrigálták. Így eshetett meg, hogy miközben a kevés számú jobb poénnál hallható némi közönségkacaj, a játék végén a színészek taps nélkül hajlonganak. Mintha csak maguknak játszottak volna.
