Magyar színészek a német filmgyártásban
Bizonyára többen vannak, akik másfél éve is eljöttek az Eckermann kávézóba, hogy tanúi legyenek az apró csodák egyikének, amelyek nélkül nincs, nem mûködik a kulturális emlékezet: a feledés homályából egyszer csak elõkerült Putti Lya, a színésznõ, akinek a neve az itthoni közönségnek már semmit sem mond, Berlinben viszont a húszas évek ünnepelt filmsztárjaként tudnak róla, és képhagyatékának gyûjtõje, Zeilinger doktor még gondosan, egyben izgalmasan megírt monográfiát is megjelentetett pályájáról. Az akkor egybegyûltekkel mi másról is beszélgethettünk, mint hogy Lya de Putti mellett a magyar színészeknek milyen sereglése volt a két világháború közti Európa filmfõvárosában, ki mindenkirõl feledkeztünk el legalább ennyire, vagy még irgalmatlanabbul. Pillanatok alatt újabb és újabb nevek kerültek elõ, mindenki mondta az övéit, akár egy lelkes iskolai találkozón. És akkor Kõniger Miklós, a Berlinben élõ színész-rendezõ-szakíró-mindenes, akinek a Putti-gyûjtemény hazalátogatását köszönhettük, azt mondta: "Kérem, ismerek Schönebergbõl valakit, akinek nyolcvanezres képeslap-kollekciójában hihetetlen mennyiségû és felbecsülhetetlen értékû anyag található Berlin magyar filmszínészeirõl." A magyar közönség megismerkedhet ennek az anyagnak ha csak a töredékével is, annyival, amennyi elfért itt a falakon és a tárlókban.
Imprók Budán
Minden megvan, ami egy jó tévémûsorhoz kell. Ahhoz pedig elsõsorban egy hiteles ember szükséges, s ez Vámos Miklós személyében adott. Idõnként talán többeket megvisel az õ "fékezett" hatóereje, de nem lehet nem hinni neki. Van tehát egy humánumtól áthatott, mûvelt és fájni tudó mûsorvezetõ, tagadhatatlan humorérzékkel, adott a ragyogóan segítõ technikai háttér s gyûlik a mindenre nyitott, tüneményes közönség. S ami aztán a legfontosabb: igazi színészek jönnek! Olyan "nagyvadak" fölvonultatása zajlik itt a legjobbak közül, akiknek két lélegzetvételétõl csönd lenne bármekkora teremben.
Korántsem ártatlan játékok
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Bagossy László jelenkori történetként állította színpadra a Tartuffe-öt. Ehhez szolgált alapul Petri György mai fordulatokban, kiszólásokban, köznyelvi képekben, ismerõsen szellemes szójátékokban, játékos rímekben gazdag fordítása. És ehhez nyújtott segítséget Zeke Edit díszlete is, mely érdekes játékötletek sorozatát inspirálta.
Zavarba ejtő megoldások
Szabadkai Népszínház
A Zách Klára és apja, Felicián története, amit minden kisiskolás Arany János balladájából ismer, irodalmunk, kivált drámairodalmunk közkedvelt témája volt - a XIX. században: Kisfaludy Károly (1819), Felsõbüki Nagy Pál (1839), Kuthy Lajos (1840), Vahot Imre (1841), Szigligeti Ede (1846), Tóth Kálmán (1858), Bajza Jenõ (1864), Abonyi Árpád (1895) - és mások (?) - írták meg dramatizált történetnek, lovagdrámának, szomorújátéknak, tragédiának, történeti vagy lírai drámának. Egy évszázadon át vonzotta a drámaírókat, igazi dráma, nagy tragédia azonban egyszer sem íródott a történetbõl.
Romeo, Macbeth, Caesar
1999 novemberében Szenegál fõvárosában, Dakarban került sor az Egyetemeken Mûködõ Színházak Szövetségének (AITU/ UITA) kétévente esedékes világkongresszusára. A fõ téma ez alkalommal a színházi ismeretek egyetemi oktatása volt, valamint a felsõfokú intézményben megszerzett tudás (és jogosítványok, diplomák) felhasználási lehetõségei az ún. "profi" színház világában.
