Lóság
Szabadkai Népszínház-Kosztolányi Színház
Nem gondolom, hogy a szerzõi, rendezõi nyilatkozatok alapján kell megítélni egy-egy mûvet, színházi elõadást, most mégis a rendezõ, Péter Ferenc bemutató elõtti nyilatkozatát idézem, mielõtt kifejtem véleményemet a Szabadkai Népszínház és a Kosztolányi Színház közös produkciójáról, mely közönségünk elé a vajdasági underground operett csábos címkével került.
Csoportkép - hóhérral
Katona József Színház
Nem állítom, sõt nem is nagyon hiszem, hogy Hamvai Kornél Kozarek állami ítéletvégrehajtóról mintázta volna Jean Pierre Roch hóhér alakját. Már csak azért sem, mert Andrassew Ivánnak el is mondta: egy, a guillotine-ról és hóhérokról szóló, szerzõ nélkül említett könyvtári könyvben találta meg egy bizonyos Roch nevû vidéki bakó hányódásáról azt a bekezdést, ami elindította a drámához vezetõ gondolati mechanizmust. Setét Lajos bakó - Heltai Jenõ képzeletének közvetítésével - még bekerült Mátyás király udvarából a magyar mitológiába; Kozarekrõl, akivel kinevezése alkalmából, ezelõtt 71 esztendõvel Bálint György készített interjút a Pesti Naplóban, a nézõtéren is kevesen tudnak. Pedig a legfelsõbb igazságszolgáltatás e valóságos végrehajtó közegét meglepõen szoros szálak fûzik egykorú dokumentumokból stilizált francia õséhez: Kozarek is apjától tanulta az akasztást - becsben is tartotta az apai mesterség gyakorlásához használt eszközöket -, de igazán arra volt büszke, hogy nem öröklés, hanem pályázat útján nyerte el tisztét. Hatalmas termetû, bajszos, békés természetû ember lehetett ez a Kozarek, aki szakemberként szívesen és tiszta lelkiismerettel végezte kenyérkeresõ foglalkozását, abban a szent, naiv meggyõzõdésben, hogy aki odakerül az akasztófa alá, az mind megérdemli a büntetését. Nem kétséges, hogy ha történetesen õt kísértik meg a bérgyilkosok kalácsával, ugyanúgy visszautasítja, mint a kivégzéseket elõre meggyónó, értük papjától és istenétõl feloldozást kérõ francia kollégája. Kozarek szeretett nevetni és moziba járni, és valószínûleg eszébe sem jutott, hogy elõdjét, thermidor hóhérát földijei még kinézték, kirekesztették a helybéli látványosságokról. Lehet, hogy a gyõztes forradalom konszolidációját biztosítani hivatott hóhérok, a "társadalom sebészei" iránt tanúsított késõbbi tolerancia is Roch és a francia forradalom öröksége?
Noteszlapok
Gondolatok az ólomgömb alatt Gondolatok az ólomgömb alatt - Babits Mihály Keresztül-kasul az életemen címû önéletrajzi esszékötetének záró írása ez. Az "ólomgömb alatt" nem képes beszéd. A költõ csakugyan alatta fekszik. Az ólomgömbben van ugyanis a "rejtelmes anyag", mellyel a gégéjét roncsoló gyilkos kórt kúrálják, s mely maga is roncsol. Azért van "több mázsa ólomba szorítva, mint a fenevadak a páncélos ketrecbe."
Micsoda tájaink
Necuke. Olyan aprócska, hogy ujjainkkal körülölelhetõ, megbúvik markunkban, mindig velünk lehet, mindenhová magunkkal vihetjük, mert elfér az övtáskában, a ridikülben. Lehet csontból és fából faragott, vagy ezüstbõl formált, csak az a fontos, hogy olyan alakot formáljon, aki nekünk erõt és biztatást ad, nem engedi, hogy az idegenben egyedül legyünk. Mindenkinek lehet olyan, ami számára a legfontosabb erõt adót testesíti. Japán találmány. A hagyományos japán kultúrában a XVIII-XIX. században külön iparmûvészeti ággá vált. A néhány centiméteres szépséges tárgyak a mindennapi élet és környezet, a szokások és a hiedelemvilág legkülönbözõbb elemeit jelenítik. A hagyományos öltözködés visszaszorultával a necuke elvesztette jelentõségét, a mûgyûjtõk kedvenc tárgya lett. Pedig mindenkinek szüksége lenne ilyenre, erre az egyedüllétben, magányban, érthetetlenségben erõsítõre. Az a csodálatos, hogy mindenkinek lehet is necukéja. Ha necukét faragtathatnék, az enyém Róza nénit ábrázolná, ráncos arccal, hajlott háttal, öregen, ahogy eszmélésemkor megismerhettem. Õ volt az, aki feltétlenül elfogadott, tetteimhez nem kért magyarázatot. Szeretett. Ma is szükségem lenne rá. (Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum)
Ábrahám kebele
"inom falatokkal van tele" - a nóta legalábbis ezt mondja, biztos igaz! A magamfajta kiéhezett színikritikus pedig mi mást tehet: várja a Tavaszi Fesztivál mennyországát, azon belül is az immár hagyományossá vált leányvállalkozást, az operettfesztivált, hiszen a programban - két Ábrahám Pál szerzette darab is szerepel. Reménykedik az ember: "ha itt a földön éhezünk, a mennyekbe’ majd eszünk"!
