Az ember és a (viagrás) torta
Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem
Szentgyörgyi István Tagozata Mindig fontos, milyen elõadásokat produkálnak a fõiskolások: a színház jövõje múlik rajtuk. Ennek a mondatnak igazán Erdélyben van értelme, ahol két helyen is képeznek színmûvészeket, Marosvásárhelyen negyvenhatodik éve folyamatosan, Kolozsvárott nem sokkal a forradalom után kezdõdhetett csak meg az egyetemi szintû oktatás.
Az ifjúság sorssá válik
Várszínház
Kerényi Miklós Gábor, a darab rendezõje házimozizik. S e házimozi markánsan rányomja a bélyegét az egész elõadásra. A kivetített pálmafák, tengerpart és égszínkék égbolt giccsbe hajló képe adja a hátteret, azaz a helyszínt, a kaliforniai kikötõvárost. A hamis életideálok, az amerikai álmok parodisztikus lenyomata ez a hollywoodi kép. E háttér flörtöl a Tennessee Williams-i rózsaszínnel, a félig kikacsintó ironikusság helyett sokkal inkább felerõsítve ezeket a színeket, hangokat. Kerényi mozija arra is hivatott, hogy felvillantsa a két fõhõs személyiségjegyeit, életútját, valamint a társadalmi hátteret (tüntetésekkel, s szétveretésükkel). Ám teszi mindezt kissé szimplifikálva: Chance "macsóságához" rodeó, autópálya és motor "dukál", del Lago grófnõhöz gésa és ifjúkori filmjei kockáiból montázs. Válságukat, lefelé ívelõ pályájukat pedig "nagyvonalúan" metróalagútba száguldással fordítja képbe, beszéli ki Kerényi. Az öregedõ, lepusztult kokainista színésznõ és a jó testû dzsigoló szeretkezését meg húsevõ növényekkel, rohanó embertömeggel, s egy feje tetejére állított órával kívánja ábrázolni.
Föl nem támadt mítosz
Az elõadás legtiszteletreméltóbb teljesítménye a címszerepet alakító Nagy Cecíliáé, aki hosszú percekig ruhátlanul jelenik meg a Thália Színház régi stúdiójának igencsak testközeli játékterében. Egyáltalában: a színészi igyekezetre panasz nem lehet; nem az õ hibájuk, hogy a produkció felemásnak mondható.
Tévedések Nyíregyházán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Az idegen mindig bajba kerülhet, ha nem ismeri a helyi szokásokat. No, azért nem biztos, hogy mindjárt a kivégzés veszélye fenyegeti, mint szegény Égeont (Koblicska Kálmán) Éfezusban. Ám, ha minden invitálás ellenére például úgy dönt, hogy a nyíregyházi színház földszintjérõl nézi meg a Simon Balázs rendezte Shakespeare-adaptációt, hát vessen magára önfejû "tévedéséért", merthogy nem sokat lát belõle. Különösen az válhat hátrányára, ha lemarad a kilátóról, azaz az emeletrõl elé táruló csodaszép látványról. Pedig a díszlet az elõadás koncepcióját is (majdnem) elfogadtathatná vele. Felülrõl tudniillik nem "térkép e táj", s a kisázsiai tengerparti város kiterített mozaik látképe, vagyis a fõiskolás Endresz Ágnes diplomamunkája nem csupán szépségével nyûgöz le, hanem filozófiájával is, hiszen a töredékek teljes egészet alkotnak, ami a csapóajtókkal, paravánokkal (és a díszítõk jutalomjátékával), valamint mozgalmasságával, a néha tényleg mediterrán hangulatot teremtõ, színes kavalkáddal szívderítõ. Igaz, a nézõ mindent fentrõl sem ért, de legalább magával ragadja a furcsa egzotikum.
Carneváli forgatag
Beregszászi Állami Magyar Színház
Midnyánszky Attiláról aligha mondható, hogy konvencionálisan gondolkodó ember. Sok komor, súlyos elõadás után most valami felszabadult, vidám, szórakoztató bemutatót kívánt létrehozni a beregszászi társulattal. Nyúlhatott volna számos kézenfekvõnek látszó komédiához, ám ehelyett Csokonai Vitéz Mihály vígeposzát választotta. Nem elõzmények nélküli ugyan a magyar színháztörténetben, ám mostanság mintha nem lenne szokás egy szórakoztatónak szánt produkciót is kreatív alkotómunkaként, nagy energiabefektetéssel létrehozni.
