Negyven évtized dalai
Ister Kiadó
Böszörményi Péter szenvedélyes kutatója, gyûjtõje az elfeledett színházi holmiknak. Talált már fiók mélyén lapuló kabaréjelenetet, sárguló kottapapíron hajdani népszerû slágert, több évtizede nem játszott bohózatot. Sokan vagyunk a szakmában, akiknek ha valami adat kell, valami különleges csemege vagy valami jó darab egy-egy színészre, hozzá fordulunk. Közismert, milyen kincsek vannak a birtokában.
Nõk fricskája
Utolsó vonal - Nõi vonal
Szórakoztató elõadásban ilyen elmélyültet ritkán látni. Mély bölcsességeket ilyen élvezetes elõadásban meg kell nézni. Az Utolsó vonal Nõi vonala úgy kétévente jelentkezik saját produkcióval, közös termékkel. A társulat írta a darabot, az író-rendezõ Nagy Beáta szellemi irányításával. Szellem pedig foghatóan jelen van, a szellemiség sem hiánycikk. Nõk a nõkrõl és arról a mérhetetlenül sok butaságról, amit róluk gondolnak, s amit õk gondolnak magukról néha. Mindez beágyazva e hon történetébe, a magyar sors hullámveréseibe. Felhõfi-Kiss László díszlete egyetlen nagy asztal, hiszen arról ismerszik meg a magyar, hogy eszik-zabál-tömi magát - a lányok száját sárral tömik be, jelezvén: mindent le kell nyelned. Elsõ pillantásra az asztalt vastag szõrmetakaró borítja, alig áll meg rajta a Miska-kancsó meg a borospohár. Késõbb megértjük, ez a vastag fekete, omlós anyag maga az anyaföld, ez borítja a mi asztalunkat. Ebbõl kell táplálkoznunk, itt élnünk, halnunk kell, ebbõl merítünk erõt és levest is, nyeldekelve-fuldokolva bár, de próbáljuk szürcsölni, emészteni, kiköpni, ez van, ezt kell szeretned. Edd meg, amit fõztél. Vendégségben mindent el kell fogadnod, hát még ha itthon vagy! Itthon. Álmok Magyarországról. Hat nõ hatféle szerepben. Van öreg nagyanyó-nagymama-Balogh Margit, aki végül kifakad, mennyire utálja a magyarokat. Bezzeg a Schermann Márta által játszott menyecske, a házitündér köténykében, õ igaz magyar, bár életében itt élt a legrövidebb ideig. Szabó Annie nem más, mint Kukorica Jancsi, a pásztorok királya. Szalontay Tünde a bébidollos, hamvas szûz, az ártatlanság.
Tóték, 2000
Pesti Színház
"Minden kornak megvan a divatos betegsége; mostanában általános az a jelenség, hogy senki se ismeri saját testméreteit. A többség egy fejjel alacsonyabbnak szeretne látszani, de akadnak cseplesz kis emberkék, akik óriásoknak hiszik magukat."
Il resto, il resto nol dico...
Ugye ismerik? Figaro énekli Mozartnál a negyedik felvonásban, elkeseredésében. Szerelemrõl van szó, menyasszonyról, Suzanne-ról, a nõi nemrõl... Figaro barátunk elsorolja, mi az, amivel az asszonyok el tudják bûvölni a férfiembert, ám a mondat második fele mindig arról szól, amivel kétségbe lehet ejteni minket. Hõsünk az ária fõrészében azonban hangot vált: csak a szép, a jó szólal meg a sor elején, s a folytatás a címben idézett szókapcsolat: ...a "többit nem mondom"!
