A nyár, az esti
Egervári Nyári Várszínház
Az Egervári Nyári Várszínház csupa komoly, igényes programot állított össze az idénre: Lope de Vega, Molière, Thuróczy Katalin és Kós Károly mûveit vitték színre. Azonkívül a legifjabb erdélyi színházat, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházat kérték fel a produkciók java részének létrehozására. Minõségigény, pártfogó figyelem - ez jellemzi a terveket.
Korai sirató
Kassai Thália Színház-Komáromi Jókai Színház-
Debreceni Csokonai Színház
Diósgyõri Várszínházi Esték
A diósgyõri "Ezerév" Fesztivál második estéjén történelmi drámát vitt színre a kassai Thália Színház társulata - debreceni és komáromi segítséggel. Jobb, ha az elején kifújjuk mérgünket: a pillérekkel (vagy inkább mankókkal) aládúcolt épület sehogy sem áll meg a lábán, repedeznek a falak, a gerendák közt átfúj a szél. A "költõi példázatnak" néhány szólamát halljuk csupán. Nem a kassaiak elõadását tartom elhibázottnak; a darab az, ami nehezen emészthetõ, néha pedig kellemetlenül szálkás, torkot kaparó.
Millenniumi rock
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Aki végigülte ezt a nyáresti rémálmot, nem mondhatta, hogy átverték. A szórólapon ugyanis részletesen tájékoztatták a nézõt a "rockopera tartalmáról". Legjobb lenne elejétõl végig ideidézni ezt az iratot, hátha esetleg nekem nem hiszik el, hogy tényleg az történt a színen, amit alább megpróbálok röviden ismertetni. A szöveg azonban túlságosan hosszú, aki tehát úgy gondolja, hogy túlzok vagy karikírozok, járjon utána.
Halleluja
Erkel Színház
Betlehem csillaga - szép cím, nemes, mûvelõdéstörténeti-vallási értéket hordozó szellemû, az egyik legnagyobb világvallás kétezer éves szimbóluma. Mindenképpen tisztelet és a legjobb értelmû tolerancia szükségeltetik az ilyen típusú, nem, illetve nem kizárólag esztétikai élvezet számára készült mû megítéléséhez.
Román színház magyar színészekkel
Gyulai Várszínház
Beatrice Bleonþ eddigi magyarországi, azaz zsámbéki mûködése nyomán akár arra is gondolhattunk volna, hogy most Gyulán is folytatja azt a román-magyar színházi együttmûködést, amelynek lényege, hogy valamilyen módon kettéosztja a szereplõgárdát hazaiakra és idegenekre, és az idegeneket természetesen a román színészek játsszák. Ahogyan a Párizsi Notre Dame-ban idegenek voltak a cigányok, ahogyan a Szentivánéji álom mesteremberei a havasokból érkezett vendégmunkások lettek, ahogyan elkülönültek szabinok és rómaiak, éppúgy elképzelhetõ lenne, hogy Capuletek és Montague-k közül valamelyik család õshonos veronai, míg a másik bevándorolt, "betolakodott" idegen. Akár a többi említett esetben, ez sem hozna túl mély értelmezést, de látványos, jól követhetõ játékot, élvezetes színházat bizonyára ez is eredményezne.
