Dráma a bordásfalon
Új Thália Stúdió
Vajon a személyes olvasói élmény, a régi alkotói vágy csábít arra egy fiatal színházcsinálót, hogy - nem 1311-es cselekményidejét, hanem dramaturgiai alkatát tekintve - õsöreg darabot, porló kövületet válasszon? Vagy tán a játszási hely, a befogadó színház tesz ajánlatot, vélvén: az eredetileg 1942-ben, a Nemzetiben bemutatott (akkor a háború fenyegetései miatt speciális erkölcsi tartalmakat is magába sûrítõ) mû allegorizáló költõisége, inkább regényes - és még így is lomha -, mintsem drámai karaktere ma is érdekelheti a nézõket? Vagy csupán a tisztelgés szándéka vezette a színházat és a rendezõt is: Márai Sándor születésének centenáriuma (az alkalom, mely jótékonyan növeli az ismertséget, népszerûséget, és biztosabban nyitja meg az anyagi támogatás esetleges forrásait)?
Megválaszolatlan kérdések
Az idén, úgy látszik, meg sem kell várnunk a vasfüggönyt és a záporpróbát: még javában tart az évad, de már napvilágot láttak a színházi közállapotainkat és az esztendõ teljesítményeit is mérlegre tevõ cikkek. Új eleme a nyomtatásban kirajzolódó körképnek, hogy egyre több a vallomásként, interjú formában közzétett, nem egyszer szélsõségesen szubjektív helyzetmegítélés, állapotrajz. A legátfogóbb elemzéseket érthetõ módon a közös elégedetlenség és az anyagi, szervezeti gondok torlódása kényszerítette ki. Nemcsak a Nemzeti Színház építése körüli kínos vígjáték, a káosz leplezésére hivatott nyilatkozatháború, de az igazgatói szerzõdések lejártával kapcsolatos, tisztázatlan patthelyzet is.
Gabnai Katalin: A mindenlátó
Bemutatók: Vác 1982, Nyíregyháza 1986, Arany János Színház, Bp. 1989, Zalaegerszeg
1991, Komarno 1995, Veszprém 1998, FESzT, Bp. 1999 (a képen az elõadás
címszereplõje, Petõ Kata látható)
Szereplõk
TÜSKERÓZSA, királykisasszony
KIRÁLY, Tüskerózsa apja
JAKAB, udvaronc
ERZSI, szolgáló
JÁNOS, kondásfiú
ANYA, János anyja
SAS
HOLLÓ
HAL
RÓZSA
I. ÕR
II. ÕR
FEHÉR HERCEG
FEKETE HERCEG
UDVARHÖLGYEK
Õszintének kell lenned önmagaddal
1994-ben végzett az elsõ nagy létszámmal indított marosvásárhelyi magyar színészosztályban. Mindkét fontos vizsgaelõadásban fõszerepet játszott: õ volt a Tom Paine címszereplõje Victor Ioan Frunzã rendezésében, és Orgon Tompa Gábor Tartuffe-jében. Kolozsvárra szerzõdött, és azóta a román és a magyar színházi szakma egyaránt a legkiválóbb színészek között tartja számon. A Román Színházi Szövetség tavaly is felterjesztette a legjobb férfi színésznek járó elismerésre, megint díjat nyert Kisvárdán, óriási sikert aratott Vlad Mugur Labiche-rendezésében a miskolci fesztiválon, ahol ez a beszélgetés is létrejött. Nyáron Biberach a zsámbéki Bánk bánban, esetleg Marót bán Vörösmarty drámájában. A forgatást ugyanis Elek Judittal egyelõre el kellett halasztani, mert a filmre nem jött össze még a pénz.
Az abszurd színháza*
"Abszurd az, ami meg van fosztva a céljától... Vallási, metafizikai és transzcendens gyökereitõl elvágva, az ember elveszett; minden ténykedése értelmetlen, abszurd, hiábavaló" - írja Ionesco. Ez az irányát és célját vesztett emberi lét a témája az abszurd drámának; ezt jeleníti meg az abszurd színház.
1961-ben jelent meg a nagy tekintélyû színházi teoretikus, a Magyarországról elszármazott Martin Esslin alapmûve The Theatre of the Absurd, vagyis Az abszurd színháza címen. Innen kapta nevét e - minek is mondjuk? - csoport, iskola, irányzat? Esslin arra inti az olvasót, hogy ne keressen ilyesmit az elnevezés mögött, melyet õ maga csupán "munkacímnek" szánt bizonyos hasonló jegyeket mutató írók megjelölésére. E hasonló jegyek azonban a szerzõ szerint csak annyira rokonítják õket egymással, amennyire az elefánt rokona az egérnek, lévén mindkettõ emlõs.
