A Figaro-játék
Budapesti Kamaraszínház - Tivoli
Nem lehet elbúcsúztatni az elõzõ évadot anélkül, hogy szó essék Alföldi Róbert Forgách András és Pacskovszky Zsolt szövege alapján készített Beaumarchais-változatáról.
Kánon és kísérlet
A jelentõs európai színházi fesztiválok ma már implicite egyszerre érvényesítik a kánonok reprezentálásának és formálásának elvét. Amíg korábban sok helyütt vagy a fõsodorban lévõ színházi hagyományhoz leginkább illeszkedõ, vagy az attól eltérõ, de egyformán mértékadó produkciók (azaz vagy egy konzervatív, vagy egy alternatív tradíció) seregszemléje zajlott, addig az elmúlt évtizedben fontosabbá vált az olyan, heterogén hagyományokat folytató és variáló elõadások párbeszédképességének a demonstrálása, amelyek kiemelkedõ esztétikai kísérletként új színházi látásmódok kialakulását stimulálhatják. Mivel a fesztiválok általában a nagyvilágban különállóan, olykor ismeretlenül tevékenykedõ rendezõk, társulatok, mûhelyek legfigyelemreméltóbb munkáit gyûjtik össze, explicite is kánonalkotó erõvel rendelkeznek, s nem pusztán feltérképezik, hanem ki is jelölik a színházi kísérletezés lehetséges útjait. Az irántuk megnyilvánuló óriási érdeklõdés minden bizonnyal annak tudható be, hogy megingatják a centrum-periféria stabil elképzelését, így az általuk teremtett kontextusban az egyébként marginálisnak tetszõ törekvések is revelatívvá és irányadóvá válhatnak. A kísérleti sajátos fénytörésbe állíthatja a kanonikust, ha rávilágít egyes rögzült játéknyelvi normák kevésbé termékeny voltára, viszont a kanonikus éppúgy revideálhatja a kísérletit, ha szembeszökõvé teszi az esztétikai megformáltság buktatóit. Fõként ez a kettõsség biztosítja a kortárs színházi találkozók izgalmát, tradícióképzõ erejét: a felfedezésre irányuló nézõi vágy koncentrációját, illetve a régi és az új viszonyának esetleges átrendezését.
A Haramiák (Banditák) román sajtóvisszhagja
"Visszatekintve a Piatra Neamþ-i Színházi Fesztiválra, számomra érdekesnek tûnik, hogy éppen a legvitatottabb elõadások kapták meg a megosztott fõdíjat; azok, amelyek ellen és mellett a legtöbb szenvedélyes érvelés hangzott el.
"A világok legjobbika" meg mi
Egykoron Piatra Neamþ-ot "Karácsonykõ"-nek nevezték, és a korabeli források szerint a XVII. században magyarok lakták. Ezt az információt a nyelvünket hibátlanul beszélõ és történelmünket nagyszerûen ismerõ Robin Bakertõl kaptam. A The British Council európai igazgatója tudniillik májusban eltöltött néhány órát azon a nemzetközi színházi találkozón, amely Kelet-Európa egyik legrangosabb kulturális eseménye lett, és amelynek programján az idén világnagyságok is szerepeltek. Sõt, "mûsoron kívül" eljött például Silviu Purcãrete, aki jelenleg a Centre Dramatique igazgatója Limoges-ban. A hírneves román rendezõ többek között azért utazott a moldvai fesztiválra, hogy Helmut Stürmerrel megbeszéljék újabb közös bécsi produkciójukat. A több mint húsz esztendeje Németországban élõ, kiváló díszlettervezõ ugyanis tagja volt a zsûrinek (tavaly õ tervezte a Piatra Neamþ-i Színházi Fesztivál logóját), és a kilencvenes években megvalósult alkotásaiból kiállítást is rendezett itt. (A munkáiban a klasszikus jegyek és modern formák látszólag szertelen viszonya, a posztmodern renddé egységesülõ rendetlenség tragikomikus harmóniája egyébként akár a jelenlegi európai színjátszás jelképe lehetne.)
Tudósítás egy elmaradt bábfesztiválról
Pedig a baljós elõjelek ellenére biztatóan kezdõdött az évezred utolsó, XVIII. Bábszínházi Világfesztiválja. A következõ, 2004-ben esedékes rendezvény házigazdája, a Rijekai Városi Bábszínház gyengédséggel és humorral teli elõadása félreérthetetlen példát mutatott, miként értelmezhetõ (többek közt) az élõ ember és az élettelen tárgy viszonya a korszerû bábjátékban, miként lehet (többek közt) önálló sorsa, jelleme egy holminak, jelen esetben néhány pár lábbelinek (Martin, avagy Minden cipõk cipõje, író, rendezõ, tervezõ René Medvesek). De még a kivételes ünnepélyességgel, a köztársasági elnök és számos más prominens személyiség jelenlétében megtartott nyitó ceremónián is gondoskodtak alapos gyanúnk eloszlatásáról. Az itt fellépõ jakartai Wayang Ukur együttes árnyjátéka, úgy tûnt, az egész fesztivál alapgondolatát vetíti elõre: játékuk egyszerre õrizte az õsi tradíciókat, és lépett ki a klasszikus formák korlátai közül. Mégiscsak arról lesz szó tehát kilenc napon át Magdeburgban, hogy egyszerre fedezzük fel újra az egyetemes bábjátszás gyökereit, és ismerkedünk a jelenkor legfrissebb eredményeivel, izgalmas kísérleteivel és persze a vadhajtásokkal, zsákutcába torkolló túlzásokkal.
