Kisvárda - 2000
Tizenegy éven át minden nyáron legalább két-három résztvevõ élményeit hallgathattam a kisvárdai találkozóról. S ha nem lett volna elég a több szempontú beszámoló, minden évben hagyatkozhattam a sajtóra és a televízióra is. Kivéve ezt a mostanit. Ilyen kicsinyke sajtóvisszhangja aligha volt még ennek a rendezvénynek, mint ebben az évben. Kisvárda - bár még mindig "ügy" - többé már nem probléma. Mindenki elfogadja, elismeri. Csináljátok! - intenek sokan. S õk, vagyis a kisvárdaiak, élükön a tiszteletbeli kisvárdaivá lett Horváth Z. Gergellyel, tiszteletre méltó erõvel, felkészültséggel és nem mindennapi ütésálló képességgel csinálják is.
"Legyünk ma előkelőek!"
Kõszegi Várszínház
Kõszegen vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak! - tartja a régi mondás, s ez erõs fenyegetettséget jelenthet a nyári színház gazdái számára. De semmi rettegés! A gépezet olajozottan forog, a szezon csúcsra járatott szakaszát éli. A próbákat nehezítõ kánikula alábbhagy, s még a szél is eláll a Goldoni-darab premierjének tiszteletére.
Favershami Dandin a Balkánon
Boglári Nyári Színház
Ivan Ku¹an a klasszikus angol rémdrámát, a Favershami Ardent telepítette a Balkánra, Szlavóniába, Keszég László pedig Molière George Dandinjét hozta át Kaposvárról Balatonboglárra, a Vörös Kápolna elé. Mindössze annyi történt különben, hogy Ardonjak gazdát a Galóczában Bezerédi Zoltán játssza, aki korábban Ascher Tamás rendezésében Dandin volt. Hogy az átvétel szándékos volt-e, nem tudható, az eredmény viszont nyilvánvaló. Elkerülhetetlen az asszociáció: nemcsak a két központi alak hasonló, de mindkét történet drámai magja is azonos: a mezaliansz, a rangon aluli házasság, a rangnak és a pénznek a korai kapitalizmusra oly jellemzõ, konfliktusos násza. A szerzõ bölcsen úgy látja, hogy ami egykor Angliában az ottani polgárosodás hajnalán rémdráma volt, az a mai, közelmúltbeli Balkánon, az itteni nyomorúságos polgárosodás idején bohózattá, paródiává lett, itt semmi sem igazi, a vér sem, a gyilkolás sem, itt az élet és a halál is teljesen közömbös. Nem vak végzet, hanem csupa fogyatékosság, ostobaság, ügyetlenkedés, szó szerint vaksi rövidlátás vezérli az eseményeket. Szinte ugyanaz történik, mégis egészen másképpen. Itt nincsenek korlátok, nincsenek normák, nincs morál és nincs törvény, ami súlyt adna akár a legborzasztóbb dolgoknak is.
"A korbácsról, amelyet belep a homok"
Man Ray. Nincs benne semmi amerikai. Ott született, ott élt harminc éves koráig. Mégis. Inkább barokkos az a mûvészet iránti elkötelezettség, amely minden felvételét áthatja. Szülõföldjétõl csak indítást kapott, amikor a múlt század tízes éveiben - hátborzongató így mondani: 1910 - New Yorkban a színészként is jelentõs fotográfussal, Alfred Stieglitzcel, s a hétköznapok tárgyait mûvészetként aposztrofáló Marcel Duchamppal találkozott. Míg Stieglitz azt erõsítette benne, hogy a fotográfia is mûvészi igényû lehet, addig a polgárpukkasztó, a lázadó Duchamp világa oldotta félénkségét, magányát.
Az ügyeskedők esete a kommunista Mikulással
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Noha a színlapon ezúttal Nyikolaj Erdman neve szerepel szerzõként, s a Mohácsi fivérek (a társulattal egyetemben) csupán áldolgozóként tüntettetnek fel, a szöveg döntõ része természetesen most is tõlük származik. Mohácsiék átdolgozó tevékenysége kreatív alkotómunka, melynek alapszempontja közismerten a létrehozandó elõadás. Legfeljebb az változik, hogy mennyire és milyen irányba rugaszkodnak el az eredeti szövegtõl. Érdekes, bár tulajdonképpen természetes, hogy a legjelentõsebb Mohácsi-elõadások mindig azok, amelyekben nem csupán az átdolgozott szövegmennyiség nagy, de az elrugaszkodás stiláris, illetve gondolati iránya (Mohácsinál e kettõ mindig együtt jár) is radikálisan eltér az alapmûétõl (mint például a Tévedések vígjátéka, A kávéház vagy a Krétakör esetében - hogy csak három, különbözõ idõben született, általam kulcsfontosságúnak gondolt elõadást említsek). Egyebek közt alighanem azért is, mert itt tudnak a különbözõ szövegrészek termékenyen konfrontálódni, itt jöhet létre hatásos eklektika, s itt fenyeget legkevésbé az a veszély, hogy a hagyományosan hosszú elõadások az elképesztõ bõséggel, invencióval termelt, de egy idõ után kissé fárasztóvá váló szóviccek, tipizált beszédfordulatok, téves analógiák, kifordított közhelyek, abszurd asszociációk tengerébe fulladjanak.
